A városok sziluettje olyan akár egy ujjlenyomat, egyedi és könnyedén azonosítható, akár csak egy ország zászlója vagy nemzeti szimbóluma. Az Empire State Building, a Burj Khalifa, és a Taipei 101 egyike a legikonikusabb épületeknek, melyek a világ legnagyszerűbb városképeit alakítják ki.
Jakarta, Indonézia
Java északnyugati partján található Jakarta Indonézia gazdasági, kulturális és politikai központja. Délkelet-Ázsia és Indonézia legnépesebb városa egyben a világ 12. legnagyobb városa. A Jabodetabekjur néven ismert világvárosi terület, a második legnagyobb a világon, de Jakarta itt nem ér véget, a külvárosi területeken tovább folytatódik.
A Brooking Intézet 2011-ben készült felmérése alapján Jakarta a 17. helyen áll a világ 200 legnagyobb városának sorában. Ez igen erőteljes ugrást jelent 2007-hez képest, hiszen ekkor még csak a 171. legnagyobb város volt. Jakarta sokkal gyorsabb növekedésen ment keresztül, mint például Kuala Lumpur, Peking vagy Bangkok.
San Francisco, Amerikai Egyesült Államok
San Francisco az a város, ahol több mint 410 toronyház áll, ezek között pedig 44 olyat is találhatunk, melyek magassága meghaladja a 400 métert. San Francisco legmagasabb épületei, illetve az irodaházak felhőkarcolói 1960-tól a 80-as évek végéig épültek, amikor a felhőkarcoló építési láz elérte a várost. A város lakói ezt a folyamatot „Manhattanizáló hullámnak” nevezték. Az építkezések lelassultak mikor bevezetésre kerültek az országban legszigorúbb szabályok , melyek az épületek magasságát korlátozták. Ez a szabályozás egészen 1990-ig fogta vissza az építkezéseket, azonban korlátozásokat feloldották a közelmúltban zajló gazdasági tevékenységek hatására, így a nagyszabású építkezések tovább folytatódnak a városban. Jelenleg több, mint 30 felhőkarcoló áll építés alatt, vagy engedélyezték a munkálatok megkezdését. San Francisco 21 olyan felhőkarcolóval büszkélkedik, mely magassága meghaladja a 150 métert.
Panamaváros, Panama
Panamaváros büszkélkedhet Közép-Amerika legimpozánsabb városképével. Panama régi városnegyedei számos építészeti stílusnak adnak otthont, a spanyol gyarmati épületektől egészen a francia épületekig, melyek a Panama-csatorna építése alatt készültek. A város modern részein számtalan toronyház áll. Jelenleg több, mint 110 felhőkarcoló illetve toronyház építése kezdődött meg, vagy áll tervezés alatt. 127 felhőkarcoló pedig már teljesen elkészült.
Chongqing, Kína
Chongqing egyike Kína legnagyobb és leggyorsabban növekvő városai közül. A város két gyűjtőfolyó találkozásánál fekszik. A gyönyörű környezeti adottságok ellenére a város nagyon koszos és szennyezett, mivel ipari központban fekszik. Az öböl területe, ahol a legmagasabb épületek állnak úgy néz ki, mint Manhattan és San Francisco kereszteződése. A város minden 200 méternél magasabb felhőkarcolója 2004 után épült, ezekből 11 épült fel Chongqingban.
Miami, Amerikai Egyesült Államok
Miami Florida állam azon városa, ahol 295 felhőkarcoló épült, ezek közül 59 olyan, melynek magassága meghaladja a 120 métert. A toronyházak építésének története 1912-ben kezdődött, amikor elkészült a 6 emelet magas Burdine’s Department Store, habár Miami legismertebb korai felhőkarcolója 1925-ben épült, ez a Freedom Tower, mely a mai napig a város ikonikus épülete maradt. Miamiban az 1990-es évek közepétől a 2000-es évek végéig óriási felhőkarcoló építkezések zajlottak. Közel 60 épületet engedélyeztek illetve kezdtek el építeni ez idő alatt.
A fellendülés azonban hirtelen véget ért, amikor 2008-ban összeomlott az ingatlanpiac. Számtalan felhőkarcoló építését törölték vagy elhalasztották. Mindazonáltal 2000 előtt Miami az Egyesült Államok egyik legnagyobb városává nőtte ki magát.
Houston, Amerikai Egyesült Államok
A felhőkarcolók építésének kezdete 1904-re datálható Houston városában, ekkor épült fel a Lomas & Nettleton Building, ezt a 8 emeletes épületet tartják a város legelső felhőkarcolójának. Houstonban az 1920-as években, majd 1963 és az 1980-as években hatalmas építkezések zajlottak. Ez idő alatta város 45 legmagasabb épületéből 38 készült el, mint például a JPMorgan Chase Tower, a Wells Fargo Bank Plaza és a Williams Tower. 2009-ben Houston a 13. helyen állt a világ legtöbb felhőkarcolójával rendelkező városainak sorában.
Sydney, Ausztrália
Sydney városát könnyen felismerhetjük ikonikus épületeiről, ilyen többek között a monumentális Harbour Bridge vagy az Operaház. Sydney igen híres kikötőjéről, melyet gyakran emelgetnek úgy, mint a világ legszebb természetes kikötője.
Sydnyben számos műemlék épület áll, köztük a Sydney Városháza, a The Queen Victoria Building, a Parlament illetve az Ausztrál Múzeum. Nincs olyan építészeti stílus, mellyel Sydney egészét jellemezni tudnánk. Sydnyben egészen 1957-ig nem lehetett 46 méternél magasabb épületet építeni. A jelenlegi magassági korlátozások a 235 méteres magasságot engedélyezik, mely a Sydney Reptér közelsége miatt került bevezetésre.
Los Angeles, Amerikai Egyesült Államok
A felhőkarcolók építése eléggé nehéz és drága vállalkozás Los Angelesben , mivel a város közel fekszik a Szent András törésvonalhoz, így a földrengések nagy veszélyt jelentenek. Mindazonáltal számos ikonikus felhőkarcoló tarkítja a belváros egét. A város első felhőkarcolója az 1903-ra elkészült Braly Building volt, mely 13 emeletes, illetve 46 méter magas volt. Az épület eredetileg kereskedelmi célokat szolgált, azóta felújították lakótoronnyá, és most már a “Continental Building” nevet viseli. Los Angelest az építkezési láz az 1960-as évek elején érte el, és egészen a 90-es évek évek elejéig tartott. Ekkor épült fel a város 32 legmagasabb épülete közül 30, köztük a U.S. Bank Tower, az Aon Tower, és a Two California Plaza. Ma már 505 felhőkarcoló emelkedik a városban, 25 közülük bőven meghaladja a 150 métert.
Melbourne, Ausztrália
Melbourne Ausztrália egyik legnagyobb városa, Victoria állam fővárosa. Az Economist Intelligence Unit 2011-es rangsora szerint a világ legélhetőbb városa. A város 4 részre bontható. Üzleti központja a Collins Street, itt találhatók a bevásárlóközpontok, keletre a parlamenti negyed, déli részen a művészek „otthona”, illetve a Swanston Street negyed, ahol a városháza, és más jelentős középület található. Mindezt igazán széppé a sok park és kert teszi, amelyek jelentős területeket foglalnak el a város központjában is. Melbourne városát két megkülönböztethető várossziluettre osztják, egy keleti illetve nyugati részre. Mindkettő jelentős modern stílusú toronyházakkal rendelkezik, az ország 10 legmagasabb épületéből 5 itt található, melyek közül mindegyik legalább 50 emelet magas. A Rialto Towers, a déli félteke legmagasabb irodaépülete.Az első felhőkarcoló 1958-ban készült el, ez volt az ICI House. Az 1980-as és 90-es években nagyszabású építkezések zajlottak, ekkor építették tovább illetve fejlesztették a Melbbourne Gyógyfürdőt, a Viktória Állami Könyvtárat, valamint a Viktória Királynő Kórházat.
Sao Paulo, Brazília
Sao Paulo Brazília legnagyobb és legnépesebb, közel 20 millió lakosú városa, São Paulo szövetségi állam székhelye. New York és Hong Kong után a legsűrűbben beépített város a világon. A városban 193 olyan épület található, amely 100 méternél magasabb, a legtöbb a belvárosban magasodik a Paulista sugárút mentén. A 2,8 km hosszú sugárút a város kulturális és kereskedelmi “verőere”. Itt olyan nevezetes épületeket találhatunk mint a Centro Cultural Itaú, amely a város legnagyobb kulturális központja, valamint a MASP (Museu de Arte de Sao Paulo) – a Sao Paulo-i Művészeti Múzeum. 1929-ben Latin-Amerika legmagasabb épülete a Sao Pauloban épült Martinelli volt a maga130 méteres magasságával. A Mirante do Vale más néven Edifício Mirante do Vale jelenleg Brazília legmagasabb felhőkarcolója, a magassága 170,0 méter. Az Edifício Altino Arantes más néven Edifício do Banespa magassága 161 méter és 40 emeletes. 1939-ban kezdték építeni, 1947-ben fejezték be. Jelenleg a negyedik legmagasabb épület Brazíliában.
Shenzhen, Kína
Shenzen épületeinek növekedése 1979-ben kezdődött, ekkor a legmagasabb toronyház csak 5 emelet magas volt. A következő évtizedre már 300 felhőkarcoló emelkedett a városban, beleértve a Nemzetközi Kereskedelmi Központ épületét is, ami az első 150 méternél magasabb felhőkarcoló volt Shenzhenben. Az 1990-es években kezdődött meg az ennél magasabb épületek létrehozása. 1996 és 2006 között 18 olyan felhőkarcoló épült, melyek magasassága meghaladta 200 métert, köztük Shung Hing Square épületét, mely az első 300 méternél magasabb felhőkarcoló volt a városban. A legmagasabb toronyház jelenleg még építés alatt áll, ez a Pingan Nemzetközi Pénzügyi Központ, mely 648 méteres magasságával a világ második legmagasabb épülete lesz a Burj Khalifa után.
Guangzhou, Kína
Guangzhou Kína 2000 éves történelmi és kulturális városa. A „Virágok városának” nevezik, mivel a látványos felhőkarcolókat gyönyörű zöld területek és virágok övezik. A városban jelenleg 9 olyan toronyház építése zajlik, melyek magassága meghaladja a 200 métert. A város egyik különleges épülete a CITIC Plaza, melynek egyedi szerkezete igazán esztétikussá teszi az épületet. A Guangzhou TV Torony építése már befejeződött, 610 méteres magasságával jelenleg nemhivatalosan a világ legmagasabb, szabadon álló toronyszerkezete. Guangzhou hatalmas épületinek köszönhetően a 8. legmagasabb város a világon.