Peru, Pampas de Jumana nevű fennsíkján fedezték fel a gigantikus mértani alakzatokat, monumentális állatfigurákat. A Nazca-vonalak 1994 óta a Világörökség részét képzik. A Nazca sivatagban található rajzok legfőbb jellegzetessége, hogy az alakzatok csak a levegőből kivehetőek. Számos elmélet próbálja megmagyarázni, mit is ábrázolnak, és miért rajzolták őket. Valódi rendeltetésük máig megfejtetlen. Az állatfigurák közös jellemzője, hogy egyetlen, önmagát sehol nem metsző vonalból állnak. Mintegy 2000 évvel ezelőtt hozták létre a különleges ábrákat. A sivatagi vörös kőzetbe száznál több alakzatot véstek be, köztük közismert állatok és növények kontúrjait, geometriai mintákat és egyenes vonalak meglepő sorozatát. Mivel a Nazca-vidéken kevés eső esik, a rajzok többsége ugyanolyan jó állapotban van, mint mikor készült. A rejtélyes vonalakat már a 16-17.századi spanyol felfedezők is említették, de az 1920-as évekig jórészt ismeretlen maradt, míg Julio Tello perui régész le nem írta a formákat. Az alakzatokat 1941-ig nem vették vizsgálat alá.
A rajzok mind ugyanolyan módon készültek: a sivatag talajáról felszedték a vörös-fekete kavicsréteget, hogy az alatta lévő halványsárga kőzet látszódjon. Ezt kézzel végezték, a felszedett kavicsokat pedig a vonal mellett felhalmozták. Minden egyes alakzat egyetlen megszakítatlan vonalból áll. Két nagy kategóriába tartoznak: vonalak és alakzatok. Az alakzatok növények leveleit és ágait, állat és madárfigurákat ábrázolnak, olykor ezen két forma elvont kombinációit. A különböző kombinációk között található például bagolyfejű emberalak, és kígyócsőrű madár is. Emellett a Nazca-vonalak egy kolibrit, egy kardszárnyú delfint, egy pókot és egy majmot is kirajzolnak.
A vonalak tényleg nagyon egyenesek. Maria Reiche német csillagász és régész így nyilatkozott: “A tervezők csakis a magasból tudták megállapítani művük tökéletességét, előre kellett tervezniük és rajzolniuk kisebb méreteken.” Ez az egyenesség azonban nagyon egyszerű eszközökkel is elérhető, három kitűzőrúddal is megoldható volt. A vonalak nagyon egyszerű módon készültek, újabb kísérletekben 10–20 ember egy nyolcórás munkanapon több száz métert képes létrehozni. A vonalak létrehozását a környékbeli talaj különleges felépítése teszi lehetővé. Valószínűleg a nazca indiánok készítették őket, akik az Inka birodalom felemelkedése előtti Peru egyes területeit lakták. Földművelő nép voltak, írásos emlékeket nem hagytak maguk után. Halottaikat színes cserépedényekkel és más tárgyakkal vették körül; számos temetkezési helyüket azonban, melyek közül egyesekben akár 5000 sír is volt, már rég kirabolták.
A legáltalánosabban elfogadott elmélet Paul Kosoktól származik, aki szerint „a világ legnagyobb csillagászati könyve” rajzolódik ki a vonalakból. Ezt a nézetet osztja Maria Reiche is, aki szerint a vonalak a csillagok és csillagképek helyzetét jelzik az év különböző időszakaiban, amiket a vetés, és az aratás idejének meghatározására használták. Egy újabb elmélet szerint ezek az önmagukba visszatérő vonalak valójában zarándokutakat jelképeztek. A nazca-indiánok szertartásaik alkalmával végigjárták az ábrát. Erre bizonyíték, hogy a vonalak kezdő és végpontjainál tűzrakások nyomait találták meg. Az összeesküvés elméletek gyártói szerint a Nazca-vonalak azoknak a földönkívülieknek készültek, akik az ábrákon megjelölt csillagképekben laktak.
Egy elmélet szerint a figurák, és vonalak készítői a magasból ellenőrizhették rajzaikat, mert már képesek voltak a repülésre. Erről tanúskodnak a Nazca-kerámiákon látható léghajóra emlékeztető rajzok. Emellett találtak olyan gödröket, melyekben többszöri tűzgyújtás nyomait találták, és ezek lehet, hogy nem a vallási szertartás részét képezték, hanem hőlégballonok felszállóhelyei is lehettek. További bizonyíték, hogy a Nazca sírokból pl. olyan szövet került elő, amelynek szövése finomabb a mai ejtőernyők alapanyagáénál, és erősebb, mint amiből a hőlégballonokat készítik. Bill Spohrer csupa olyan anyagból, melyet a Nazca–kultúra tagjai ismerhettek készített egy léghajót, amellyel két amerikai léghajósnak sikerült megtenniük 3 km távolságot 350 méter magasságban, ám sokan ennek ellenére is kétségesnek tartják, hogy valóban képesek voltak-e a repülésre.
