Felkutatta az idősek otthonába került gazdáját a hűséges cica

Tíz évvel ezelőtt Nancy Cowen örökbefogadott egy menhelyi cicát, akit Cleo-nak nevezett el és, aki hűséges társa lett. Az idős hölgy és macskája nagyon ragaszkodott egymáshoz, de sajnos el kellett válniuk, mert Nancy állandó gondozásra szorul, ezért idősek otthonába került ahová Cleo nem tarthatott vele. A cica a néni egyik ismerőséhez került, ám Cleo-nak más tervei voltak. Néhány héttel azután, hogy Nancy az idősek otthonába költözött feltűnt egy macska az épület előtt és állandóan visszatért. Az otthon dolgozói etetni kezdték a cicát, aki az épület körül sétálgatott és kíváncsian figyelte az embereket.

huseges-cica-2

Néhány nappal később Nancy hallotta az épület körül sündörgő macskáról. Az idős hölgy az egyik ápolónőnek elmondta, hogy neki is olyan macskája volt mint amilyenről meséltek neki, és hozzátette, hogy az ő kedvence egy balesetben elvesztette a farka nagy részét. A nő ekkor megnézte az épület előtt ücsörgő cicát és egyből tudta, hogy Cleo az, mivel farkának nagy része hiányzott. Ekkor a hűséges cicát odaadták gazdájának, így végre újból együtt lehettek. Az otthon munkatársait és vezetőit is rendkívül meghatották a történtek és megengedték, hogy Cleo a gazdájával maradjon, ami nagy boldogsággal töltötte el az idős hölgyet. Azt nem tudják, hogy a cica hogyan tálat rá Nancy-re, de az biztos, hogy egy percre sem adta fel és végül el is jutott szeretett gazdájához.

huseges-cica


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!