A harmadik világ nyomorát és szegénységét használja ki a fejlett Nyugati társadalom profitorientált vállalatai, mikor a már semmire sem jó óriás több száz méter hosszú szállító tankereiket a világ szeme elől eldugott bangladesi szétszedő helyek valamelyikére viszi utolsó útjára. A bangladesi Chittagong mellett lévő roncstelep csak egy a sok hajóroncstelep közül. A pakisztáni Gadaniban vagy az indiai Alangban még ennél is nagyobbak találhatóak.
Bangladesben rengeteg ember kockáztatja az életét, hogy az öreg rakományszállítók és tankerek használható alkatrészeit leszedjék róluk. Itt olcsó a munkaerő és enyhék a környezetvédelmi törvények. Az emberek egész napokat töltenek fémtől és a festéktől szennyezett iszapban.
A hajókat apránként, általában puszta kézzel elbontják, mindent elvisznek, ami még értékes benne. A bangladeshi Chittagongtól 20 kilométertere fekvő Fauzdarhatba vezet sok-sok hajó utolsó útja. Több mint húsz hajóroncstelep található a 25 kilométeres partszakaszon: egy ipari vesztőhely, ahol emberek ezrei próbálják a hajók szétszedéséből fenntartani családjukat. Mindenféle védőfelszerelés nélkül bontják a hajókat, kiszolgáltatva a baleseteknek, betegségeknek, mérgező gázoknak és anyagoknak.
A munkáltatók szerint ezek a gyerekek 14 évesek. Ez az alsó korhatár a foglalkoztatásnál. Azért szeretik a gyerekeket, mert keveset tudnak a veszélyekről és a legapróbb helyekre is beférnek.
