TOVÁBBI CIKKEK

Hernyógyűjtéssel nyerhetnek belépőjegyet egy pekingi vadaspark látogatói

Látogatóit is bevonta a növényzetet károsító hernyók elleni védekezésbe a Pekingi : a kínai nemzeti ünnephez kapcsolódó munkaszünet alatt hernyógyűjtő versennyel várja a közönséget, a legeredményesebb résztvevőknek pedig belépőjegyeket ad jutalmul. A szeptember 28-án kezdődött versenyben eddig több mint kétezren vettek részt, és több mint 310 ezer he...

Egy teljes évre a Marsra „költözhet” négy ember – különleges kísérletet indít a NASA

A NASA négy önkéntest keres egy rendkívüli kísérlethez, amelyben a résztvevők egy teljes éven keresztül egy zárt, Mars-missziót szimuláló élőhelyen fognak élni.A program célja, hogy a kutatók közelebbről megvizsgálják, milyen fizikai és pszichológiai kihívásokkal járhat egy hosszú távú marsi küldetés. Az eredmények fontos információkkal szolgálhatnak a ...

Több tízmillió éves ősi tenger nyomai bukkantak elő a Dunából

Ritkán látható földtani képződményeket hozott felszínre a Duna alacsony vízállása Lábatlannál – számolt be róla a Gerecse Karsztkutató Társulat. A Duna 1738-as folyamkilométerénél jelenleg jól megfigyelhetők azok az eocén korú kőzetbordák, amelyek a társulat szerint mintegy 30–50 millió évvel ezelőtt alakultak ki. A kőzetek abból a földtörténeti ...

Újabb kék zónát azonosítottak Szardínia szigetén, ahol világrekordot súrol a százéves nők száma

Szardínia közepén, Bolotana településen úgynevezett kék zónát azonosítottak a száz év fölötti női lakosság arányát tekintve, amely jelenleg csak Hongkongban magasabb - írta a Corriere della Sera napilap. A Nuoróhoz közeli, 2500 lakosú településen jelenleg hat százéves vagy ennél is idősebb él, és mindegyikük nő. Még ebben évben további ketten töltik ...

Új pókfajtára bukkantak az Aggteleki Nemzeti Parkban

Új bikapókfaj került elő az Aggteleki Nemzeti Park működési területén – számolt be róla a nemzeti park a Facebook-oldalán. Magyarországon egészen a közelmúltig úgy tudták, hogy egyetlen bikapókfaj él hazánkban, később azonban kiderült, hogy valójában három, egymástól különböző fajról van szó. Az Aggteleki Nemzeti Park területéről eddig csak a sár...

Mesebeli látvánnyal kápráztatja el az utazókat a vízesés felett épült kínai városka

Mintha csak egy fantasy filmből lépett volna elő az a varázslatos hangulatú, ősi városka, mely a kínai Hunan tartomány hegyekkel szabdalt vidékén rejtőzik. A vízesés felett épült település hosszú időn át Wangcun néven volt ismert, ám később egy, a 80-as évek végén itt forgatott, nagy sikerű film (Hibiscus Town) hatására átnevezték. 2007 óta hivatalosan ...