Ezerötszáz éve nem tapasztalt oxigénhiány alakult ki a Balti-tenger partjainál az elmúlt évszázadban. A Balti-tengerben található a világ legnagyobb holt zónái közül több is: ezeken a területeken olyannyira oxigénhiányos a víz, hogy a legtöbb tengeri állat nem élne itt meg. Bár a tenger több része hosszú ideje szenved az oxigénhiánytól, a tengerparti területeken az elmúlt 1500 évben nem volt tapasztalható ilyen mértékű oxigénhiány – állapították meg finn és német kutatók. Eredményeiket az Európai Földtudományi Unió (EGU) Biogeosciences című tudományos lapjában mutatták be.
A kutatók szerint az ember okozta szennyezés, a Balti-tengert körülvevő országokból származó trágya és szennyvíz a fő oka a régió part menti vizei oxigénhiányának. Az alacsony oxigéntartalmú területek terjedésének végzetes következményei lehetnek: csökkenthet a halhozamot és a tengeri élővilág erőteljes pusztulásához vezethet – olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
Tom Jilbert, a Helsinki Egyetem kutatója szerint a 20. században a Balti-tengerbe nagy mennyiségben került emberi tápanyag, melynek hatása mai napig érezhető. Annak ellenére, hogy a legutóbbi mérések szerint csökkent az efféle szennyező anyagok kibocsátása, az új tanulmány alapján arra a következtetésre jutott, hogy “nincs nyoma a javulásnak” a Finnország és Svédország közötti partvidéki tengeri régióban, az Archipelago-tengerben.
Ennek oka a tudósok szerint a klímaváltozás. A melegebb víz ugyanis kevésbé képes megtartani az oxigént, így a globális felmelegedés súlyosbítja az oxigénhiányt – fejtette ki Sami Jokinen, a finnországi Turku Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője.”Nem a klímaváltozás volt a nagy holt zónák kialakulásának oka, de ez a gyógyulás késleltetésének fontos tényezője” – tette hozzá.
Annak kiderítésére, hogy mi erősítheti az oxigénhiányt és milyen szerepet játszik ebben a klímaváltozás, a kutatócsoport az Archipelago-tenger fenekéről egy négy méter hosszú üledékmagot fúrt ki és vizsgált meg. Ennek segítségével először tudták megfigyelni, hogyan változott az oxigénszint az elmúlt 1500 évben. A partvidéki régiókban az oxigénhiány különösen súlyossá a modern korban vált – emelte ki Jilbert. A kutatócsoport megfigyelte, hogy az oxigénszint a 900-1350 közötti, az úgynevezett középkori éghajlati anomália idején is alacsony volt, de a jelenlegi oxigénhiány ahhoz képest is példátlanul súlyos mértékű.
Az adatok szerint ez az oxigénhiány az 1900-as évek végén kezdődött, évtizedekkel korábban, mint azt eddig hitték és korábban, mint a vízminőség-ellenőrzések kezdete. A Balti-tenger földlemeze emelkedik, mióta a jégkorszak végén eltűnt róla a súlyos jég, ez az emelkedés pedig még hajlamosabbá tesz néhány part menti területet az oxigénhiányra. Az emberi tevékenységből származó szennyezőanyagok ráadásul a 20. század fordulóján tovább növelték az oxigénhiányt.
Ezen szennyezőanyagok vízbe kerülésének hosszú távú hatása van, nehezebben állítható meg a szerepük a holt zónák terjedésében. A Balti-tenger partvonalánál lévő folyók ilyen anyagokat szállítanak a tengerbe, elősegítve ezzel az algavirágzást. Amikor az algák meghalnak, lemerülnek a tengerfenékre, ott a baktériumok lebontják őket, ehhez pedig oxigént használnak fel. Ha csökken a vízbe kerülő trágya és egyéb szennyezőanyagok mennyisége, várhatóan csökken az algavirágzás mértéke és csökken a holt zónák kiterjedése – véli Jilbert.
A holt zónában azonban a lebomló algák több foszfort bocsátanak ki, amely visszaáramlik a felszíni vízrétegekbe, ahol a cianobaktériumok növekedését támogatja. Ezek a baktériumok nitrogént vesznek fel a légkörből. “Ennek eredményeképpen ezeknek a tápanyagoknak – foszfornak és a nitrogénnek – a mennyisége azt követően is magas marad, hogy csökkent az emberi tevékenység hatása. Ez egy önmagát fenntartó ördögi kör, megállításához évtizedekre van szükség” – fejtette ki Jilbert. A jó hír az, hogy a Balti-térségben több ország is lépéseket tett ezen anyagok kibocsátásának csökkentésére és néhány tengerparti területen már látható fejlődés – mondta a szakértő.
