A korábban kutyamenhelyen élő Derby-nek egy veleszületett rendellenesség miatt nagy nehézséget okozott a mozgás. A kutya elülső mancsok nélkül jött a világra. Most azonban Derby végre önfeledten szaladgálhat, játszhat, ugyanis egy speciális, 3D-nyomtatott protézist kapott, amely megváltoztatta az életét. Ráadásul a kutyát augusztusban örökbe fogadta egy család, így mostmár boldog házi kedvenc.
Derby műlábait a massachusettsi 3D Systems nevű cég készítette el, miután a vállalat egyik menedzsere, Tara Anderson a Peace and Paws kutyamenhelyen találkozott vele. Derby áprilisban került a menhelyre, mivel a mozgássérült kutyával a korábbi gazdái nem tudtak eleget foglalkozni. Derby először egy kerekes kocsit kapott, amely segített neki, de azzal még nem tudott elég szabadon mozogni. Ekkor vettek mintát 3D-szkennerrel a cég munkatársai az elülső mancsairól és elkészítettek neki egy speciális, egyedi protézist, aminek segítségével Derby boldogan szaladgál. A protézisét később nagyobbra fogják cserélni.
Tara Anderson és Derby