5 tipp új zuhanyzó kialakításához

Néha szükség lehet arra, hogy valami megszokott helyiséget egy kicsit átrendezzünk, felújítsunk. Ami még 5-10 évvel ezelőtt teszett és időszerű volt, az mára lehet, hogy már funkcióját vesztette. Ilyen lehet a kád kontra zuhanyzó kérdése. Kisgyerekes családként még fontos, hogy a gyerekek tudjanak hol pancsolni, ám ahogy felnőnek, esetleg kirepülnek, praktikusabb lehet egy zuhanyzó, amit ma már rengetegféle zuhanyajtóval lehet feldobni a fürdőszoba adottságainak megfelelően. Bemutatunk 5 tippet, amivel újjávarázsolhatjuk a zuhanyzót.

Kép forrása: unsplash.com

1.  Matt üveg zuhanyfal a takarásban zuhanyzásért

A matt üveg zuhanyfalak edzett üvegből készülnek, króm, fekete vagy arany profilokkal. Amellett, hogy a vízkövesedés is kevésbé látszik rajtuk, még takarást is nyújtanak. Ez abban az esetben is jól jöhet, ha a fürdőszobát egyszerre többen szeretnék használni, mégis megőrizve a zuhanyzás intimitását. A zuhanyfal lehet matricázott vagy anyagában mattított.

Szilárd és tartós megoldást kíván, ráadásul a szennyeződések, ujjlenyomatok és vízcseppek is kevésbé látszanak rajta Szemben a teljesen átlátszó zuhanyfalakkal. Ugyanúgy légies és könnyed látványt nyújtanak, de mégis kicsit jobban leválasztja a zuhanyzót a fürdőszoba többi részétől.

Egy ilyen zuhanyfallal könnyen újra lehet gondolni a jelenlegi zuhanyzót, és szinte minden fürdőszobában jól mutat.

2.  Különböző típusú zuhanyajtókkal a legkisebb fürdőbe is behozhatjuk a modernitást

Ha maga a zuhanykabin még jól működik, esetleg csak a nyílóajtóból lett elegünk, akkor erre is van megoldás. Többféle zuhanyajtó közül is választhatunk. A sima és legegyszerűbb nyílóajtót fel lehet cserélni egy tolóajtóval, ami a legkisebb fürdőszobában is elfér, hiszen nem lép ki az ajtó a zuhanykabin síkjából. Ugyanígy a csuklóajtó is remek megoldás. Ma nagyon népszerű és divatos a fekete zuhanyajtó, aminél a keret fekete színű. Ez a modern és letisztult fürdőszobákban nagyon jól mutat.

3.  Íves zuhanykabin

A zuhanykabin nemcsak a jól ismert szögletes alapterületű lehet, hanem íves is. Ezek remekül illeszthetők sarkokba, és még egy kis játékosságot is visznek a fürdőszobába. A szekrények, tükrök és mosdókagylók is lehetnek kerekebb, oválisabb formájúak, nem kell ragaszkodni a szögletes kialakításhoz. Lágyabb és kedvesebb hatást érhetünk el a segítségükkel. Az íves zuhanykabin mellett kapható kör alapterületű is, ami igazán különlegessé varázsolja a fürdőszobát.

Az íves zuhanykabinok helytakarékosak, belül pedig sokkal nagyobbnak érezhetjük a teret. Sarokból is kevesebb van, ími jó hír a takarításkor. A zuhanykabinok sarkaiban gyakran megáll a víz. Egy félköríves vagy köríves zuhanykabinnál ez kevésbé vagy egyáltalán nem probléma.

4.  Egyedi, épített zuhanyzó, egyedi fürdőszoba

Lehetőségünk van arra is, hogy teljesen egyedi zuhanyzót hozzunk létre egy épített zuhanyzó segítségével. Itt az alaptól kezdve a falon át a zuhanypanelig minden a mi ízlésünket tükrözi majd. Lehet az épített zuhanyzó alapja zuhanytálca, de sima járólap is. A fal lehet egy vagy több, illetve választhatunk a teli fal és az átlátszó műanyag vagy üvegfalak közül. Sarokba vagy a fürdőszoba egyik falához is tervezhetők az épített zuhanyzók. A falon helyet kaphatnak a különböző díszcsempék, így megidézhetjük a portugál vagy mediterrán hangulatot is.

5.  Walk-in zuhanyfal, az igazi akadálymentesítés

Népszerű ma az úgynevezett walk-in zuhanyfal is, ahol nincs igazán bejárata a zuhanyzónak, nincs zuhayntálca, se semmilyen küszöb, amin át kellene lépni. Legtöbbször a járólap és egyetlen zuhanyfal jelzi, hogy ott már a zuhanyzó kezdődik. Ez a megoldás ideális időseknek, mozgáskorlátozottaknak, de kisgyerekes családoknak is. A csúszásgátlásról természetesen gondoskodni kell, valamint igény szerint arról is, hogy legyen miben megkapaszkodni. Ez a legtágasabb zuhanyzómegoldás. Betehetünk kis széket vagy vízálló polcokat, tárolókat is, akár a falba beépítve. Így a tusfürdőknek, szappanoknak nem a földön kell helyet találni.

A walk-in zuhanyfal kerekesszékhez kötötteknek is kényelmes, hiszen egész a zuhanyrózsáig be lehet gurulni a székkel. Ha mosdatásra is zorul az illető, akkor a tágas térnek köszönhetően a segítő is könnyedén elfér.

Ha a walk-in zuhanyfal tálca nélküli zuhanyzóval párosul, akkor a vízelvezetést körültekintően kell megoldani. Erre jó megoldás lehet a folyóka, ami nemcsak egy ponton gyűjti össze a vizet, hanem akár a fal teljes hosszában is. Esztétikusabb látványt is nyújt, mint a régi lefolyók, hiszen szinte láthatatlanul vannak jelen a zuhanyzóban.

A fenti tippek mindegyike segít tehát abban, hogy kicsit újratervezzük a fürdőszobánkat. Az anyagok, formák, színek és megoldások száma mára jóval nagyobbra duzzadt. A zuhanypanelek többsége is alkalmazkodik a jelen kihívásaihoz. A víztakarékosság egyre inkább előtérbe kerül a fürdőszobákban is. Fontos, hogy ne folyjon hiába a csap, ne kelljen perceket várni arra, hogy melegvíz jöjjön a csapból. Minden csepp víz aranyat ér.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!