Az üstökösöket mindig is szeszélyes, kiszámíthatatlan égitesteknek tartották, de az már minden képzeletet felülmúl, hogy egy bő héttel a Nap megközelítése előtt még fogalmunk sincs róla, túléli-e az ISON a nagy találkozást. Három különböző forgatókönyv a következő napokra. 2012. szeptemberi felfedezése után hamar az „évszázad üstökösének” kiáltották ki az ISON-t, de idén tavasszal a szakemberek is elbizonytalanodtak, mert nem úgy fényesedett, ahogy várták. Az égitest azóta is kiszámíthatatlanul viselkedik, szinte naponta váltakozva jelennek meg borúlátó és derűlátó vélekedések.
Az ISON már a Föld pályáján belül jár, és csak napok vannak hátra sorsdöntő napközelségéig. November 28-án, magyar idő szerint az esti órákban ér a Nap közelébe. Ekkor mindössze 0,0124 csillagászati egység, azaz kb. 1,86 millió km távolságban halad el a Nap középpontjától. Tekintettel arra, hogy a Nap sugara közel 700 ezer km, ez azt jelenti, hogy az ISON alig 1,2 millió km-rel a fotoszféra (a Nap látszó felszíne) fölött fog elrepülni, a szó szoros értelmében szinte súrolja a Nap felszínét – ezért is hívják az ilyen égitesteket napsúroló üstökösöknek.
Ami a legmegdöbbentőbb: a Space.com portál adatai szerint az ISON sebessége napközelben megközelíti a 700 000 km/órát (közel 200 kilométer másodpercenként), vagyis a fénysebesség 0,66 ezrelékét.
Vitalij Nyevszkij, az ISON egyik felfedezője készítette ezt a képet november 18-án
Az ISON még soha nem járt a Naprendszer belső térségében. Most először hagyta el az üstökösmagok forráshelyét, a Naptól több tízezer csillagászati egység távolságra lévő Oort-felhőt, ezért is olyan kiszámíthatatlan a viselkedése. Ennek ellenére Matthew Knight, a Lowell Obszervatórium csillagásza, a NASA ISON megfigyelési kampányának tagja megpróbálta felvázolni az elképzelhető forgatókönyveket.
Akadtak üstökösök, például 2000-ben a LINEAR vagy 2011-ben az Elenin-üstökös, amelyek a Naptól mintegy 0,8 cse távolságban minden észrevehető ok nélkül szétestek. Bár a tapasztalatok szerint ez csak az üstökösök alig 1%-ával fordul elő, ez sajnos még az ISON-nal is megeshet. Ha ez történne, akkor ez lenne a történelem legalaposabban megfigyelt üstökös-szétesése, ami értékes adatokat szolgáltathatna az üstökösök pusztulásáról.
Az ISON november 18-án hajnali égen, Új-Mexikó, USA
Ha az ISON eléri a napközelséget, akkor vár csak rá az igazi megpróbáltatás. Magjának felszíne legalább 2700 Celsius-fokra forrósodik fel, tehát a por és a kőzetek is elpárolognak. Bizakodásra csak az adhat okot, hogy az említett óriási sebességének köszönhetően hamarosan rohamtempóban távolodni kezd a Naptól. Ugyanakkor fennáll a veszélye, hogy hiába élné túl a felszín pokoli felforrósodását, a Nap árapályereje, vagyis gravitációs hatása egyszerűen széttépi a magját. Ez történt 2011 végén a Lovejoy-üstökössel, igaz, az jóval közelebb, alig 200 000 km-re repült el a Nap felszínétől. Pusztulásának köszönhetően hosszú, látványos csóvát eresztett.
Ha azonban a napközelséget is túléli, akkor hosszú csóvát ereszthet, ami december első felében több tíz fok hosszan nyúlhat el a hajnali égbolton, hasonlóan a 2007-es McNaught-üstököshöz. A csillagászoknak akkor szerezné a legnagyobb örömet, ha néhány nagy darabra esne szét, így több gáz és por szabadulna ki a belsejéből, és az üstökös nemcsak hosszú csóvájával, hanem ragyogó fényességével is felhívná magára a figyelmet. A kiszabaduló anyag tanulmányozása azért lesz roppant érdekes, mert ez az anyag a Naprendszer keletkezése óta, azaz úgy 4,5 milliárd éve érintetlenül várta sorsát az ISON magjában.
