Egy Buddha-szobor rejtette az 1100 körül élt buddhista szerzetes múmiáját. Az egyedülálló lelet a Magyar Természettudományi Múzeum Múmiavilág című kiállításán tekinthető meg május 17-ig. A szobrot, mely a szerzetes testét rejti, egy holland magángyűjtő vette meg Kínából. Később, egy rést vett észre a talapzatán, és gyanítani kezdte, hogy a szobor rejt valamit. Szakemberek egy CT-vizsgálatnak vetették alá, így derült ki, hogy a szoborban egy 900 éve mumifikálódott szerzetes teste van. További megdöbbentő érdekesség, hogy a test önmumifikálásnak köszönhetően konzerválódott. A lelet különlegességét mutatja, hogy napjainkra mindössze 20-25 önmagát mumifikált szerzetes teste maradt fent. “Japánban öngyilkosságnak nyilvánították és betiltották, Kínában Mao kulturális forradalma alatt pedig minden fellelhető múmiát elpusztítottak” – mondta a Hír24-nek Szikossy Ildikó antropológus, főmuzeológus, a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa.
Fotó: Magyar Természettudományi Múzeum
Az önmumifikálás szokása eredendően a japán buddhista szerzetesektől származott. Amikor a szerzetes úgy érezte, eljött az idő, onnantól fogva szinte alig mozgott, folyamatos meditálással töltötte napjait. Ezer napig sóban gazdag, folyadékban szegény ételeket fogyasztott, többnyire csak magokon élt. A következő ezer napban étrendjét egy baktérium- és rovarölő hatásáról ismert fakéreggel egészíti ki, nagyon lassan, szó szerint kiszárította a saját testét. Végül egy egy kőből készült fülkébe ült. Társai csengőt adtak a kezébe, hogy jelezze, hogy még életben van. A kamrát lezárták, csupán egy apró légnyílást hagytak. A szerzetes ekkor már nem evett, és nem is ivott. Amikor már többé nem csengetett, a légnyílást lezárták, és a szerzetest további 1000 napig bent hagyták a kamrában. Végül kiemelték a mumifikálódott testet és a templom fő helyére ültették és szentként tisztelték. Szakemberek szerint a szoborban felfedezett szerzetes testét a halála után 300 évvel agyaggal fedték be, védő lakkréteggel vonták be, majd bearanyozták.
