A franciákat illető számtalan, többé-kevésbé valós alapokon nyugvó jelző között elég nagy gyakorisággal fordul elő a csigaevő bélyeg. Nekünk az éticsiga egy olyan állat, amelyikről a salátalevelek megrágása, valamint a teraszokon nyári reggeleken végighúzódó, nyálkás csík jut elsősorban eszünkbe, nem a gasztronómia. A franciaországi csigatenyésztő gazdaságokban azonban nagy számban tenyésztik őket, hogy kielégítsék a különösen kedvelt csemegének számító csigák iránti óriási kereslet.
A nap elől a nedves fapalánkok alá húzódva, több mint egymillió éti csiga táplálkozik egy-egy farmon, hogy végül a piacokon kössön ki. Külső szemlélő meg sem mondaná, hogy itt állatokat tenyésztenek: a csigák nem bőgnek, nem bégetnek. A csigák nagyon szeretik a különféle zöldségeket és gyümölcsöket: káposztát, sárgarépát, almát és görögdinnyét is kapnak alkalmanként a folyamatosan nevelt takarmánysaláta mellé. Az etetésen kívül az öntözés, amire figyelni kell: a csiga ugyanis a nedves helyeket kedveli, és amelyik levélen már „csíkot hagyott”, arra nem csúszik rá még egyszer. Ezért az esős napokat leszámítva minden este megöntözik a tenyészeteket.
A csigahús nagyon egészséges élelmiszer, fehérjetartalma 16, zsírtartalma pedig csak 1 százalék körüli. A hús aminosav-összetétele és a kiválasztott nyálváladék révén jól használható a gyomorfekély és légzőszervi betegségek gyógyítására, telített zsírsav-tartalma pedig megelőzi a koleszterinlerakódást. Franciaország és Olaszország, Európa két legnagyobb csigafogyasztó országa évente 25-36 ezer tonna csigát tálal fel az ínyencek asztalára.
Míg a piacon már 5 euróért lehet csigát vásárolni kilónkénti áron, addig egy negyven grammos szószos csigakonzerv már 50 euróba kerül, míg a jó minőségű, ínyencek által keresett adagokért 55-től 235 euróig terjedő összeget is elkérnek Franciaországban.
