Csodával határos módon sikerült megmenteniük az állatvédőknek az elárvult tobzoskát

A hátsó-indiai tobzoska egy súlyosan veszélyeztetett faj. Az orvvadászat és az illegális állatkereskedelem, valamint az élőhelyek csökkenése miatt egyre kevesebb ilyen állat él a világon, ezért nagy volt az öröm, amikor az elárvult kölyköt a Szingapúri Vadrezervátum dolgozóinak sikerült megmenteni.

2

A kis tobzoskát helyi természetvédők fedezték fel, miközben az egyedül sétálgatott egy út kellős közepén. Amikor először meglátták őt a Szingapúri Vadrezervátum dolgozói, még nem igazán reménykedtek benne, hogy sikerült majd felnevelni a súlyosan alultáplált és nagyon fiatal állatot, de gondozóinak hála ez a csöppség szerencsére mégis életben maradt. Általában a leggondosabb odafigyelés mellett sem sikerül életben tartani őket, ráadásul meglehetősen kevés tapasztalat áll rendelkezésre a hátsó-indiai tobzoska gondozását illetően.

1

Először az etetés is nehézségekbe ütközött, de végül a kis tobzoska megtanulta, hogyan kell hozzájutni a cumisüvegben lévő tejhez, így cseperedni kezdett és a lesoványodott állat rövid időn belül megkétszerezte korábbi súlyát. Gondozói lassacskán a diétájába is beiktathatták a tobzoskák kedvenc csemegéjét, a hangyatojást is.

Cheng Wen-Haur, a vadrezervátum dolgozója szerint áttörést jelenthet, hogy a kis tobzoska életben maradt. A veszélyeztetett faj egyedei nagyon ritkán élik túl, ha valamilyen okból anyjuktól elszakadva emberek kezdik nevelni őket, de a kis állat felnevelése során szerzett tapasztalatok a későbbiekben más tobzoskák nevelésében is segíthet. A kis tobzoskáról készült fényképeken és videón keresztül remélhetőleg többen megismerik és megszeretik a ritka állatot, végül többen akadnak olyanok is, akik szeretnének tenni valamit a faj megmentése érdekében.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!