Az Atlanti-óceán átúszásával készül világrekordot felállítani Ben Hooper angol extrémsportoló, aki vasárnap indult útjára a szenegáli Dakar kikötőjéből – írta a BBC. Ha sikerül úszva megtennie a 3200 kilométeres utat, akkor felállítja az Atlanti-óceán átúszásának első hivatalos világrekordját. Benoit Lecomte francia sportoló volt az első, aki átúszta az Atlanti-óceánt 1998-ban, de a Guinness nem hitelesítette rekordot, így nincs világrekordja ennek a távnak.
A 38 éves hosszútávúszó tervei szerint négy hónap múlva, márciusban éri el az északkelet-brazíliai Natal városának partjait. Ugyan útközben tengeri viharok és az óceán ragadozói is fenyegetik, Hooper attól tart leginkább, hogy az ő szervezete mond csődöt.
“Az a terv, hogy biztonságosan átkeljek, de a tenger világától nem félek túlságosan. Én lépek be az ő birodalmukba, tehát nekem kell tisztelnem azt. Találkoztam már cápákkal és medúzákkal, eddig még semmi nem tett bennem kárt” – mondta Hooper a BBC-nek.
Fotó: Wikipedia/Alexander Vasenin
VIDEÓ:
A sportoló gyorsúszással tenné meg a távot, naponta akár 12 órát is tölt a vízben. Ereje fenntartásához napi 12 ezer kalóriát kell elfogyasztania. Útján két hajó segíti, a legénység tagjai között orvos, fizioterapeuta és Giunness-munkatárs is van, aki majd hitelesíti a világcsúcsot.
Nigel Taylor-Schofield, az egyik hajó kapitánya indulás előtt elmondta, hogy nem sok “első” maradt a világon, ő pedig segít Bennek, hogy csatlakozhasson “az elsők exkluzív klubjához”. Ben Hopper a rekorddöntésre készülve 12 ezer kilométert úszott az óceánban és úszómedencében.
VIDEÓ:
BBC, MTI