A fiatal holland fotós, Roman Robroek, a különleges hangulatú, elhagyatott épületekről készített fotóinak köszönhetően vált világszerte ismertté. Az elmúlt években üresen álló és régóta pusztuló házak, kastélyok, gyárak, kórházak, illetve és más épületek megörökítésén dolgozott, miközben beutazta Európát. Robroek még egy olasz állatkísérleti laboratóriumba, és egy 30 éve üresen kongó romániai kaszinóba is eljutott, de a Kelenföldi Erőművet is felkereste már.
A fotóst teljesen lenyűgözik az elhagyatott épületek, melyek mindig elgondolkodtatják és elképzeli, hogy milyenek is lehettek korábban a szebb időket megélt otthonok, és hogyan élhettek bennük egykori lakóik. Sok épületben, melyek évek, sőt olykor évtizedek óta érintetlenül állnak, még a bútorok is bent vannak, és az egykor életteli házakkal és kastélyokkal együtt szép lassan az enyészeté lesznek.
Most a fotós azon képeiből láthatunk néhányat, melyeket üresen álló európai kastélyokban, kúriákban és házakban készített 2013 és 2016 között.
További képek és információ: romanrobroek.nl, Instagram/Roman Robroek