Párt kapott a Fővárosi Állat- és Növénykert kert magányos manulja, vagy más néven pusztai macskája: a Borsó nevű nőstényhez a németországi Chemnitz állatkertjéből érkezett egy hím.
A budapesti állatkertben 2013 óta foglalkoznak pusztai macskákkal. Az első hím abban az esztendőben érkezett Angliából, majd egy évvel később egy nőstényt is kaptak Svédországból. Borsó, avagy Borsika azonban tavaly sajnos megözvegyült, így már akkor elkezdetek számára társat keresni. Új párja végül Németországból érkezett hozzá, s a Bohus nevű hím néhány napja már közös kifutóban látható Borsóval.
A zord tájakon honos pusztai macska hozzávetőleg akkora, mint egy házi macska, bár vastag bundája miatt nagyobbnak tűnik. Maga a manul elnevezés valószínűleg az állat mongol nevéből (manuul) ered, innen került a faj tudományos nevébe (Otocolobus manul), s ennek köszönhető, hogy vándorszóként elterjedve a világ számos nyelvén hívják így ezt az állatot.
Magyarul szokták még pusztai macskának, illetve Pallas-macskának is nevezni. Ez utóbbi név a fajt felfedező német származású, ám élete jelentős részében Katalin cárnő Oroszországában dolgozó neves természettudósnak, Peter Simon Pallasnak (1741-1811) állít emléket.
A pusztai macska ma leginkább Iránban, Afganisztánban, a Kasmír indiai és pakisztáni részén, Kínában és különösen Tibetben, Mongóliában, Oroszország egyes vidékein, valamint Kazahsztánban, Üzbegisztánban, és Türkmenisztánban, a Kaukázus mentén pedig Azerbajdzsán és Örményország egyes vidékein fordul elő. Ezeken a tájakon eléggé változatos, de szinte mindenütt szélsőséges az időjárás. Ennek megfelelően a pusztai macska nemcsak a szárazságot, de a hideget is jól viseli. Az időjárás viszontagságai ellen vastag bunda védi, amely egyben a látszólagos méretét is megnöveli.
Talpán érzékeny párnák vannak, így a legapróbb hangkibocsátást is képes elkerülni prédája becserkészésekor. A manul általában magányosan él, de kemény tél esetén kisebb csoportokban vándorol. A fiatal hímek esetenként 5-6 egyedből álló csapatokba verődve vadásznak, az idősebb, érettebb, saját territóriumot fenntartani képes hímek később kiválnak a csoportból.
Leggyakoribb zsákmánya a pocoknyúl, amely Közép-Ázsia fennsíkjain és hegyvidékein nagy egyedszámban fellehető. Ezen kívül megeszi még a kisebb termetű hüllőket is, de olykor a kígyókat is elejti. Az állat télen is aktív, ilyenkor a föld alatt téli álmát alvó rágcsálókat fogyasztja, melyeket érzékeny hallása segítségével talál meg.
Ugyan a kihalás közvetlen veszélye nem fenyegeti, azért nagyon gyakorinak sem számít. Éppen ezét a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) „veszélyeztetettség közelinek” minősítette a pusztai macska természetvédelmi helyzetét. Éppen ezzel összefüggésben 1997-ben az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) is életre hívott egy tenyészprogramot a manulok természetvédelmi célú állatkerti szaporításának összehangolása céljából.
