Macskák ivását tanulmányozva amerikai fizikusok megállapították, hogy a macskák – a kutyákkal ellentétben – nem merítik bele a nyelvüket a folyadékba, hanem csak éppen érintik annak felületét. Érdes nyelvükkel azonban így is a szájukba tudják húzni az innivalót.
A macskák – a kutyákhoz hasonlóan – a nyelvük végét J alakban begörbítve, mintegy kanalat formálva mártogatják a nyelvüket iváskor a folyadékba. Sokáig azt hitték, hogy a két állat ivási technikája ugyanaz: begörbített nyelvüket belemerítik a folyadékba, és úgy kanalazzák fel azt a szájukba. A MIT és a Princton Egyetem munkatársaiból álló kutatócsoport azonban kiderítette, hogy a macskák ivási módszere sokkal körmönfontabb és kifinomultabb.
A macskák ugyanis nem dugják be a nyelvüket a folyadékba, hanem csak a nyelvük felső része érinti a felszínt. Hogyan kerül mégis az állat szájába a víz? Amikor a macska nyelvének érdes hegye hozzáér az innivaló felszínéhez, az állat gyorsan visszarántja a nyelvét. A mozgó nyelv és a folyadékfelszín között egy folyadékoszlop alakul ki, s a macska “lecsippenti” az oszlop tetejét, amikor becsukja a száját. Így az innivaló is bejut a szájába, és az álla is száraz marad.
A macska ösztönösen tudja, hogy milyen gyorsan kell lefetyelnie és mikor kell becsuknia a száját hogy sikeres legyen az innivaló lenyelése. Ha a másodperc törtrészével tovább várna, akkor a gravitáció legyőzné a folyadék tehetetlenségét és visszahullana az edénybe, a macska pedig üresen húzná be a nyelvét.
A házimacska másodpercenként átlagosan négyszer ölti ki és húzza be a nyelvét, miközben körülbelül 0,1 milliliter folyadékot húz be minden nyelvcsapással.
