Sajnos a leggondosabban épített lakóingatlanokban is előfordulhatnak olyan problémák, amelyekért egyértelműen a magas páratartalom tehető felelőssé. Súlyos esetekben felpenész megjelenésével kell számolni, ami egészségügyi kockázatot is jelent.
A mindennapi életünk része a pára. Amikor elkészítjük a kedvenc ételünket, tusolunk vagy épp hagyományos módon szárítjuk a ruháinkat, jelentős mennyiségű nedvesség kerül a lakásunk levegőjébe. Szerencsére az esetek többségében szellőztetéssel vagy egy légcserélő funkcióval rendelkező klímaberendezéssel orvosolhatjuk a problémát, néha azonban hatékonyabb megoldásra van szükség. Ilyenkor elkerülhetetlen egy páramentesítő készülék beszerzése.
A páramentesítő készülékek legfontosabb tulajdonsága a kapacitás. Valójában ez a tulajdonság határozza meg, egy készülék mekkora páramennyiség kigyűjtésére alkalmas. Míg a legkisebbek 24 óra alatt csak 2-3 dl víz kivonására alkalmasak, addig a nagyobb készülékek esetében ez 20-30 literes kapacitást jelent; természetesen léteznek jellemzően az építőipar részére tervezett nagykapacitású készülékek, ezekre azonban háztartási körülmények között nincs szükségünk.
Minél nagyobb a lakás, annál nagyobb kapacitásra lesz szükségünk – elméletileg. Ez az állítás azért nem állja meg a helyét, mert az alapterület nagyságánál sokkal jelentősebb a levegőbe kerülő pára mennyisége. Az életvitelünk, a szokásaink, illetve a háztartásban élő családtagok száma határozza meg elsősorban, mennyi párát juttatunk a levegőbe.
Szerencsére léteznek alapvető ajánlások arra vonatkozóan, hogy mekkora alapterülethez mekkora kapacitást érdemes társítani, de ahogyan jeleztük, az életmódunkat mindig vegyük figyelembe! Az alapterületre vonatkozó ajánlások szerint egy garzonlakás esetében 15-20 literes kapacitás megfelelő megoldást nyújt, egy 60-90 négyzetméteres lakás esetében inkább 25-30 litereset érdemes választani.
Mindezek mellett számos olyan tulajdonságra érdemes figyelni, ami meghatározza, mennyire leszünk elégedettek a készülékünkkel. A rendkívül hasznos tulajdonságok között szoktuk említeni az automatikus működést, ami a levegő aktuális páratartalma alapján helyezi üzembe vagy épp kapcsolja ki a készüléket. Ez a tulajdonság jelentős energiamegtakarítást eredményez az üresjárásban működő készülékekhez képest, de szerencsére ma már a legtöbb készülék rendelkezik ezzel a tulajdonsággal.
Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ezek a készülékek működés közben némi zajt keltenek. Sok esetben ott kell elhelyeznünk őket, ahol a pihenőidőnket töltjük, így részesítsük előnyben a halkabb készülékeket! Általában 40 dB a határ, ami már zavaró lehet.
Használat során további extra funkciók válhatnak fontossá. Ha gyakori az áramszünet, érdemes olyan páramentesítőt választani, ami újraindítás funkcióval rendelkezik. A belső memória is hasznos, hiszen egy leállást követően a legutolsó beállítás szerint folytatható a működtetés. Az időzítőnek köszönhetően különböző időtartamok választhatók meg, így akár az éjjeli időszakokra leállíthatók a csendes pihenés érdekében.
Ha kellő figyelmet fordítunk a kiválasztásra, biztosak lehetünk benne, hogy jó szolgálatot tesz majd számunkra az újonnan beszerzett páramentesítő készülékünk.