A házakban lévő vezetékes víz és az öblítéses vécé régebbi találmány, mint hinnénk. Az angol vécét már az 1500-as években feltalálták, mégis csak jóval később vált elterjedtté. Korábban teljesen más megoldások álltak rendelkezésre. A vizet korsókban tárolták a középkorban, előtte a rómaiaknál pedig létezett csatornahálózat – viszont azokat más körülmények között használták.
Duguláselhárítás régen
Az ilyen munkákat általában rabszolgák és más alacsony társadalmi rétegből származó személyek végezték. Egy dugulás esetén botokat és különféle hosszú drótokat használtak, amelyek talán a mai csőgörény elődjének felelnek meg. Végső esetben pedig az ilyen csatornarendszerekbe le is másztak, esetleg kibontották őket. A középkorban még a várakban is olyan latrinákat használtak, amelyek nem rendelkeztek vizes öblítéssel – viszont ennek ellenére, vagy talán éppen ezért ugyanúgy eldugultak. Ilyenkor néha teljesen lemásztak a problémás részhez, hogy szó szerint lesikálják a dugulást okozó akadályokat a latrina csatornájának oldaláról. Az akkori csőhálózat természetesen nem olyan volt, mint a mai. Sokkal szélesebb vezetékeket, leginkább csatornákat képzeljünk el, amelyek nehezebben dugultak el, ellenben sokkal több helyet foglaltak.
Az igazi duguláselhárítás korszaka – avagy a vezetékes víz elterjedése
Az első épületekbe vezetett vízvezetékeket például Zsigmond király is beépítette budai palotájába, ám ez egyáltalán nem volt megszokott. Tulajdonképpen luxusnak számított, aminek már voltak ugyan ókori előzményei, viszont igazán különc eljárás volt. Az, hogy ma teljesen természetes a vezetékes ivóvíz, csak a később megjelenő 19. századi ipari forradalomnak köszönhető. Ez volt ugyanis az a korszak, ami elérhetővé tette az olyan vízvezeték kiépítéséhez szükséges technológiát, amelyhez kellettek szivattyúk és leginkább gépesítéssel lehetett kivitelezni. Korábban ugyanis a gravitáció vagy az állati erővel meghajtott vízszivattyúk oldották meg, hogy a dombokon is fel tudják vezetni a vizet, viszont a gépesítés elterjedésével ez még inkább elérhetővé vált. A szivattyúknak és a vízbázisoknak köszönhetően egyre több épületbe be tudták vinni a vizet, és az eljárás egyre olcsóbbá, valamint egyszerűvé vált.
Ennek köszönhető az is, hogy ekkorra ismét előtérbe került a vízöblítéses vécék kérdése. Immár megkezdhette pályafutását az átlag polgárok otthonában, hiszen rendelkezésre állt a megfelelő technológia hozzá. Ekkoriban jelentek meg az olyan fürdőszobák is, amelyekbe már be volt vezetve a víz, habár ez még akkor is újdonságnak számított. Az iparosítás korszakának kezdetére vezethető vissza a ma ismert dugulás-elhárítási szakmák elterjedése is. Budapesten az 1860-as években hozták létre a modern vízvezeték-hálózatokat. Korábban vízhordók adták a vizet, ezért a mosás, a fürdés és az ivóvíz használata gondos előretervezést igényelt, azaz hogy mekkora mennyiséget vásároljanak egyszerre a lakosok. Viszont az ivóvízhálózat létrehozásával erre már többé nem volt szükség. A világ tehát megváltozott ilyen tekintetben, aminek köszönhetően a duguláselhárítással foglalkozó szakemberek is megjelentek az iparosodott városokban. A szivattyús autókkal járó szakik a csőgörényhez és a különféle pumpákhoz hasonlatos eszközökkel vették fel a harcot a vezetékes épületek dugulásaival – akárcsak napjainkban, ám jóval kevésbé fejlett eszközökkel. Nyilvánvalóan a főváros volt ennek leginkább a színtere, így a duguláselhárítás Budapest szívében vált itthon először komoly szakmává. Ahogy a csőhálózatok egyre több lakást értek el, úgy váltak minden otthonban egyre keskenyebbé – ez pedig már folyamatosan megkövetelte a szakemberek jelenlétét máshol is.
