Ideje megérteni az álláspiac működését

A karrierváltás, elhelyezkedés és munkahelyváltás sosem volt egy egyszerű folyamat. Mára ez a helyzet csak még bonyolultabb lett, egy átlagos álláskeresőnek is rengeteg tényezőre kell figyelni. Sokszor érezhetjük azt, hogy a karrierünk felett egyszerűen elvesztettük az irányítást. Szerencsére ma már több módszerrel is “visszaszerezhetjük” a gyeplőt.

Álomállás és álomfizetés szakember segítségével

Valószínűleg már mindenki találkozott azzal a helyzettel, hogy egy nála alkalmatlanabb vagy annak tűnő egyén kapta az elismeréseket, az előléptetést és a jobb fizetést. Ez elsőre nem tűnik igazságosnak, mégis mindennaposnak mondható. Persze ilyenkor jólesik panaszkodik, de hiába van igazunk, több pénzünk és jobb állásunk nem lesz ettől. Ezért is fontos igénybe venni a CV Shark szolgáltatásait, hogy értsd meg az álláspiac működését!

Egy szakértő segítségével megérthetjük, hogy hogyan tudunk gyorsan elhelyezkedni, váltani úgy, hogy nem kell kényelmetlen kompromisszumokat kötni. A megtanult módszerek használatával kitűnhetünk a jelöltek közül, ami már gyakran az önéletrajznál eldől, de az interjúra és a próbaidőre is alaposan fel kell készülni.

Megtanulhatunk cápaként lecsapni a nagyobb fizetésekre, az álompozíciókra és a szakmai fejlődésünk is garantált lesz. Az álláspiacot nem hiába hasonlítják sokszor egy nagy óceánhoz. Ha nem tudjuk, hogy merre és hogyan induljunk el, lehet, hogy jó ideig nem találkozunk egy ideális lehetőséggel sem. Ezért is kell cápaként viselkedni, egy megfelelő stratégiával felkutatni és becserkészni az álommelót.

Sajnos sokan vagy nem készülnek fel megfelelően az álláskeresés, a váltás folyamatára, vagy jól indulnak, de az első elutasítás után nagymértékben csökken a motivációjuk, a fókusz, a stratégiai hozzáállás.

Miben segít egy szakember?

Természetesen az első lépés egy konzultáció, de ma már olyan anyagokat, könyveket is beszerezhetünk tőle, amelyek önmagukban nagy segítséget jelentenek az álláskeresésben. Ha biztosra akarunk menni, akkor az önéletrajz megírását is rábízhatjuk, de tanácsot adhat abban is, hogyan készüljünk fel a bértárgyalásra és még a karrierváltási döntés meghozatalában is támogatni tud. 

Nem a szerencsére kell bízni az álláskeresést, hanem megismételhető, kiszámítható, biztos stratégiát kell felépíteni.

Rengeteg változással kell megküzdeni

A technológiai fejlődésnek hála ma már sokkal kényelmesebb az álláskeresés. Nem kell autóba pattanni, fenntarthatóbb lett az egész folyamat. A jelentkezéstől kezdve az interjún át a bértárgyalásig sokszor mindent elintézhetünk online, “csak” az utolsó kört kell megejteni személyesen.

Ez azonban új kihívásokat is jelent, hisz teljesen más kommunikálni egy mikrofonon, webkamerán keresztül, mint szemtől szemben. A technológia fejlődése az élet minden területén jelen van: zöldenergia, fenntarthatóság, home office, álláskeresés. Éljünk a lehetőségekkel!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!