Hogyan módosítható egyszerűen egy vállalkozás székhelye?

Egy vállalkozás székhelye bármikor módosulhat. Ennek több oka is lehet, azonban minden esetben fontos, hogy a változást időben bejelentsük. Ez a folyamat ma már alapvetően egyszerű, különösen az egyéni vállalkozók esetében, és egy kis odafigyeléssel bárki könnyen elvégezheti.

Most megmutatjuk, hogyan oldható meg a székhelymódosítás gyorsan és gördülékenyen, valamint azt is, hogy mi a teendő, ha szeretnénk elkerülni a folyamattal járó esetleges kellemetlenségeket.

Miért fontos a székhelyváltozás bejelentése?

Amennyiben székhelyszolgáltatás igénybevétele nem történik, sajnos egy költözés együtt jár némi ügyintézéssel és adminisztrációval. Erről semmiképp sem szabad megfeledkeznünk, hiszen a valós székhely egy vállalkozás működésének alapfeltétele. Éppen ezért, ha a székhely címe megváltozik, az ezzel járó bejelentést minél hamarabb meg kell tenni, máskülönben a működés törvénytelen lesz.

Fontos, hogy a székhelynek valós címnek kell lennie, amelyen munkaidőben mindig rendelkezésre kell állnia valakinek, aki fogadja a hivatalos leveleket, elvégzi azok iktatását, és ha szükséges, a hatósági ellenőrzések és egyéb intézkedések esetén is elérhető.

Hogyan módosítható a székhely gyorsan és egyszerűen?

Vállalkozásunk székhelye saját vagy bérelt ingatlan is lehet. Sajnos a költözés mindkét esetben felmerülhet. Ha székhelymódosításra kerül a sor, a legegyszerűbb dolga az egyéni vállalkozóknak van. Az ő esetükben ugyanis a változást elég bejelenteni az illetékes önkormányzat felé.

Egy cégnél viszont a folyamat már némileg bonyolultabb, ugyanis a változtatás cégeljárás keretében történik, amihez ügyvéd közreműködésére is szükség lesz. Az ő feladatai közé tartozik a tulajdonosi számlahatározat előjegyzése és a változásbejegyzési kérelem benyújtása az illetékes cégbíróság felé.

Fontos tudni, hogy a sikeres székhelyváltoztatáshoz az új ingatlan tulajdoni lapja vagy bérelt ingatlan esetén a tulajdonostól származó, használatra feljogosító hozzájárulási nyilatkozat is olyan dokumentum, ami nélkülözhetetlen lesz.

Mit tegyünk, ha szeretnénk megúszni a felesleges köröket?

Abban az esetben, ha szeretnénk elkerülni a székhelyváltoztatással járó adminisztrációs terheket, több lehetőségünk is van. Egyéni vállalkozóként például megjelölhetjük saját otthonunkat is székhelyként, ez azonban több szempontból is kényelmetlen lehet. Egyrészt sokaknak nehéz megoldani, hogy munkaidőben mindig elérhetőek legyenek, másrészt egy hatósági ellenőrzés könnyen megzavarhatja az otthon nyugalmát.

A leghatékonyabb és legkényelmesebb megoldást éppen ezért a székhelyszolgáltatás jelenti, melynek keretében vállalkozásunk nemcsak állandó székhelyet kaphat, hanem ennél sokkal többet. A szolgáltatók ugyanis az ezzel járó feladatokat és adminisztrációs terheket is képesek levenni a vállunkról.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!