Nem furcsa már, ha valahol egy lakásban azt vesszük észre, hogy a WC mellett egy bidé is van, holott korábban hazánkban csak bizonyos kategóriájú ingatlanokban volt megtalálható. Egyrészt a gyártó cégek növekedésével lett nagyobb arányú a bidék gyártása, ezáltal vált elterjedtebbé a használatuk.
Ez maga után vonta, hogy a korábban esetleg csak csillagászati áron kapható termék már elérhetőbb lett az átlagember számára, pénztárcabarátabb ára lévén. Másrészt az érdeklődés is közben megnőtt ezen szaniterek iránt, így aktuális, hogy kicsit részletesebben beszéljünk a bidékről.
Milyen bidét válasszunk?
Elsőre senki nem gondolná, hogy a bidék piacán is több fajta változat létezik, ahogy a WC-csészéknél is valójában alapos utánajárás kell, hogy megelőzze a vásárlást, olyan sok típus van. A Fürdőszoba-Szaniter Shop álló bidéi mellett a függesztett bidékkel is megismerkedhetünk, és elvégezhetjük az összehasonlítást, hogy melyik mellett tegyük le a voksunkat.
Ahogy mindent a fürdőszobában vagy a toalettben elsődlegesen a helyiség alaprajza befolyásol, a bidék esetében, ha megvan a hely a kialakítására, akkor onnan csak kis mértékben különbözik a méretük, hiszen ahogy a WC-csészék esetében is, a felnőtt emberi test mérete meghatározza azt.
Ugyanakkor vannak WC-vel egybeszerelt bidék is már, így ha csak egy kis mellékhelyiségben van lehetőség a WC-csésze elhelyezésére, akkor a kettő az egyben megoldást kell választani.
Fali vagy álló bidé?
A két fő csoport a függesztett és az álló bidé. Ez utóbbi esetében a földhöz rögzítve történik a beszerelés, míg a fali változat esetében, ahogy a neve is mutatja, a falról függeszkedik a szaniter. Ez előnyös pl. takarítási szempontok figyelembe vétele esetén.
A bidék másik csoportosítása a mechanikus és elektromos. Míg egy most épülő lakásban a mechanikus beszerelése is megoldható, addig egy már meglévő lakás esetében ennek a kialakítása nehézkesebb. Léteznek már oldalt vezérelhető, valamit távirányítású típusok is, melyek különösen kisgyerekes családok esetén nyújtanak segítséget, hiszen a gyerekek nem tudják elnyomkodni a vezérlő panelt.
A bidék nagy része nyitott, de igény esetén természetesen kapható már fedővel felszerelt változat is, amely jóval higiénikusabb.
A környezettudatosság figyelembe vétele
Napjainkban már állandó napirendi pont a fenntartható fejlődés, és az élet minden területén igyekszünk a környezettudatos elveket beépíteni a szokásainkba. A vízhasználat is egy sarkalatos pont, így a bidék esetében egy perlátor beépítése jelentősen, akár 80 százalékkal is tudja csökkenteni a vízfogyasztást, miközben a használat nem veszít a komfortosságából.
A Fürdőszoba-Szaniter Shopban a szaniterek beszereléséhez minden szükséges kiegészítő is kapható, és igény esetén a kérdéseinkre is válaszolnak. Ne feledjük, hogy csak tapasztalt szakemberek segítségével végezzük el a bidék beépítését, így elkerülhetővé válnak a szakszerűtlen beszerelésből fakadó vizesedések, penészesedés, netán csőtörés.