Johan Reinhard amerikai antropológus 1980-ban kezdte kutatni az Andok szentélyeit. Ő találta meg a Juanitának elnevezett kislány múmiáját, akit 500 évvel ezelőtt áldoztak fel a perui Ampato vulkán tetején. Az Andok fagyos csúcsai több Juanitáéhoz hasonló sírt őriznek. 1999-ben a 6739 méteres magasságban, az argentínai Cerro Llullaillaco szent hegyének inka romjai között Reinhard további három gyermekmúmiát, két lányt és egy fiút talált. A gyerekek összekuporodva, magzati testtartásban ültek; díszesen szőtt ruhát viseltek, néhányukat fehér tollakból készített fejdísz ékítette. 500 évvel ezelőtt, áldozati ajándékokkal és kultikus szobrocskákkal együtt temették őket fagyos, kövekkel kibélelt, ‑20 °C hőmérsékletű sziklasírjukba.
Juanita egy inka lány múmiájának fantázianeve, amelyet 1995. szeptemberében, 5000 méteres magasságban, Peruban, az Andok-beli Ampato-csúcs közelében fedezett fel Johan Reinhard amerikai antropológus. A „Jéglány” (spanyolul: La Niña del Hielo) néven is ismert, halálakor 14 év körüli gyermeket 1440-1450 között, a Machu Picchut építtető Pacsakutek Yupanki uralkodása alatt áldozták fel Intiilapának (a perui indiánok között Apusnak), a hegy istenének, aki az inka hitvilágban a bő termés és a vízkészletek ura volt. Juanita megtalálása volt az év egyik legjelentősebb régészeti lelete, mert ez volt az első Kolumbusz előtti inka időkből származó női holttest, amelyet közel tökéletes épségben, megfagyott és kiszáradt állapotban találtak. A kislány halálakor 14 éves lehetett, 1,40 méter magas, vékony testalkatú, teljesen egészséges, szűz és tökéletesen ép csontozatú.
A kis test szinte mélyhűtött állapotban volt, és még tartalmazta az eredeti testnedveket. Súlya megtalálásakor 40 kg volt, ami megfelel egy hasonló korú lány súlyának. A „Jéglány” gazdagon díszített hosszú, tarka ruházata, narancsszínű hatalmas toll fejdísze, ékszerei és a mellé temetett tárgyak (míves agyagedény, tolldíszes kis aranyfigura) kidolgozottsága alapján a kutatók úgy vélik magas rangú család gyermeke volt. Legérdekesebb személyes tárgya: köldökzsinórjának egy zsebkendőbe csavart darabkája. Az inka hitvilágban az emberáldozat a mindennapos vallási szertartások része volt. Az isteneknek szóló felajánlások során a nemesi családok legszebb gyermekeit áldozták fel, mert úgy hitték, hogy a gyerekek haláluk után azonnal újjászületnek és maguk is védelmező, jóságos istenekké lesznek.
A tudományos vizsgálatok végeztével a kislány múmiáját 1996-tól az Egyesült Államok szerte vándorkiállításokon mutatták be, majd 1999-től 15 hónapon keresztül Japánban volt, ahol tizenhárom különböző helyszínen állították ki. Juanita múmiája 2000-ben került vissza Peruba, és azóta az arequipai Andoki Szentélyek Múzeumában (Museo Santuarios Andinos) látható. A jégmúmiákat nehéz és költséges megőrizni. A mélyhűtő vitrinben olyan hőmérsékletnek és páratartalomnak kell lennie, mint az eredeti lelőhelyen; továbbá a vitrinüveg mentén ki kell egyenlíteni a külső és belső hőmérsékletet, hogy a kicsapódó víz ne rakódjon az üvegre. Az inka kislányt mínusz 19,5 °C-on és 80%-os relatív páratartalom mellett tárolják.
A három inka kisgyerek
Feltételezhetően egy ötszáz évvel ezelőtti emberáldozás elszenvedői. A 13 éves lány fagyott testét az argentin Llullaillaco-vulkán csúcsánál, másfél méterrel a föld alatt, egy kamrában temették el két másik 4 vagy 5 éves gyermekkel együtt. A vér még mindig látszik a szívüknél, tüdejük pedig felfújt állapotban maradt. Andrew Wilson, a brit Bradford Egyetem kutatója, elmondta, hogy talán a világ legjobban konzerválódott múmiái. A valaha talált legépebben maradt emberi maradványok közé tartoznak. “Arcvonásaik tiszták, izmaik szilárdak. Színes ruháik, amelyeket haláluk napján viseltek, sértetlenek maradtak” – írta róluk a The Washington Post. Elképzeléseik szerint egy, az ősi hegyi isteneknek szánt áldozati ajándékként, az inkáknál megszokott módon, egy szakrális temetési szertartás keretében egyszerűen hagyták megfagyni őket.
A három 500 éves gyerekmúmiát megvizsgálták a brit Bradford Egyetem kutatói. A hajmaradványokból az emberáldozati rituálé előkészítésének részleteire is fény derült. Hónapokon át alkohollal és kokalevelekkel készítették elő a halálra az inkák azokat a gyermekeket, akiket emberáldozatnak választottak ki. A brit Bradford Egyetem kutatói szerint az alkohol- és kokafogyasztás az emberáldozatra való rituális felkészülés része. A tudósok eredményeiket az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) mutatták be. Andrew Wilson régész és munkatársai többek között a három holttest hajszálait vizsgálták. A testeket 1999-ben a Argentína és Chile határán emelkedő Llullaillaco vulkán csúcsának közelében találták. A múmiák remek állapotban maradtak meg, mivel megfagytak a magasban. Az, hogy az inka emberáldozatoknál nagy szerepet játszott az alkohol és a kokalevél, eddig is ismert volt. A hajmaradványokból viszont a rituálé előkészítésének részleteire is fény derült.
A legidősebb gyermek, egy 13 éves lány táplálkozása például egy évvel a halála előtt drasztikusan megváltozott. Feltehetőleg ekkor választották ki áldozatnak, és innentől kezdve különösen jól tartották. Alkoholként valószínűleg a chicha nevezetű kukoricafőzetet használták. A kokalevél, a kokain alapanyaga rágcsálva kábítószerként működött. Az inkák abban hittek, hogy a bódult állapottal el lehet jutni a szellemek világába. Hiedelmük szerint az alkohol és a koka módosult, szentnek tekinthető lelkiállapotot idéz elő. A tanulmány szerzői szerint a kábítószerek segítségével a gyermekek engedelmessé és a rituáléra alkalmassá váltak. Az inka birodalomban az emberáldozat rituáléja a Capacocha nevet viselte. A kiválasztott gyermekek rendszerint hosszú utat tettek meg, hogy részt vegyenek egy ceremónián az inka fővárosban, Cuscóban. Majd a száz kilométerre lévő hegycsúcsokhoz vándoroltak, ahol feláldozták őket.
