London bonyolult metrórendszerével párhuzamosan 1915-ben egy másik, sokak által nem ismert alagutat is elkezdtek építeni, melynek rendeltetése a brit főváros keleti és nyugati oldalán található küldemény-szétválogató postahivatalok közötti levélszállítás volt.
A földalatti postavasút ötlete 1911-ben merült fel először, mivel a felszíni forgalmi torlódások jelentős késéseket okoztak a levelek és csomagok kézbesítésében. Az építkezés pár évvel később kezdődött, de az első világháború kirobbanásakor félbeszakadt. A vonal már ekkor is hasznosnak bizonyult, hiszen ekkor a járatokat értékes műkincsek tárolására használták.
A fővonal 21 méterrel van a föld alatt, átmérője 2,7 méter, és összesen 10,5 kilométer hosszú. Először 1927-ben, a karácsonyi küldemények szállítására használták a vezető nélküli villamos vonatokból álló flottát.
Vezető nélküli kocsikkal a levélválogató postákat kötötték össze egymással.
A postavasúttal 2003-ig szállítottak napi 22 órában leveleket és postai küldeményeket, de a század végére már sokkal drágább volt az üzemeltetése, mintha a felszínen szállították volna a leveleket, így végül bezárták az alagutat.
London önkormányzata azt tervezi, hogy a vonalat hamarosan megnyitja a turisták számára, így évek kihasználatlansága után az alagútban közlekedő postavonat látogatható lesz az új Postamúzeum részeként.
A látogatók a régi vonal egy szakaszának beutazása mellett egy kiállítótérré átalakított szerelőállomást is bejárhatnak.
Az igazgató szerint az egyik legnehezebb feladat az volt, hogy módot találjanak arra, miként lehet embereket utaztatni kényelmesen és veszély nélkül a szűk járatokban, amelyeket egyáltalán nem erre terveztek.
Különlegessé teszi a postavonatot az is, hogy a többi londoni metróvonaltól eltérően itt egyáltalán nem lehet patkányokkal találkozni. “Ez egy rágcsálómentes állomás, ami szokatlan London alatt” – jegyezte meg Adrian Steel, aki szerint “mivel nem szállítottak embereket a vonaton, nem akadt élelem sem az egerek és patkányok számára”.
