Szumátrán él az a törzs, ahol a nőknek nem kell, hogy az egyenjogúságért küzdjenek, mivel szigorú nőuralom határozza meg társadalmukat. A minangkabauk között a nők parancsolnak. A minangkabau népcsoporthoz 6 millióan tartoznak, elsődleges lakhelyük Szumátra középső-nyugati része. A népcsoport feltehetőleg i.e. 2000 és 1000 között érkezett a területre. Nyelvük a maláj-polinéz nyelvcsaládba tartozik. Kultúrájukban a férfiak veszik fel a feleségük nevét, és a családi vagyont is a lányok öröklik. A családok fiú tagjainak már 7-10 évesen el kell hagyniuk otthonukat, és úgynevezett suaruba, azaz kolostorba kell költözniük. Itt vallást és kulturális tárgyakat tanulnak, hogy aztán, ha eladósorba kerülnek, kellő műveltséggel rendelkezzenek.
Azok a férfiak pedig, akik egyik nőnek sem nyerik el a tetszését, egész életükben a kolostorban maradnak, és folytatva tanulmányaikat a tudománynak szentelik életüket. Többnyire közülük kerülnek ki az Indonéz társadalom vezetői politikusai, költői, írói és tudósai. Azok a fiúk kerülhetnek ki a vallási központokból akiket egy nő férjül vett. Igaz, így sem élhetnek teljes életet. Az esküvő után ugyanis egy férfiszállásra kell költözniük, ahonnan aztán hűen követhetik asszonyaik utasításait. A nős férfiak kereskedelemmel, földműveléssel: rizs- és kávétermesztéssel foglalkoznak. A nők az otthon elvégezhető, kézműves munkákat részesítik előnyben. Szőnek, fonnak, agyagoznak, ékszereket készítenek: ezüstből, nádból és fából.
A nőuralom ellenére az asszonyoknak eszükben sincs leigázni a férfiakat: egyenrangúságra törekszenek. Ha azonban válásra kerül sor, a közösen megszerzett vagyon az asszonyé lesz, a férfiaknak a ruhájukon kívül semmijük sem marad. Menniük kell a csak férjeknek fenntartott férfiszállásról is, vissza a kolostorba. Természetesen az is lehetséges, ha egy asszony, aki több férjet birtokol, csak egytől akar elválni. Ugyanis elfogadott a bigámia, ez esetben “többférjűség”.
A minangkabauk építészete:
