1885. június 17-én érkezett meg New Yorkba a Szabadság-szobor – teljes nevén: A Szabadság Megvilágosítja a Világot – melyet Franciaország adományozott az Egyesült Államok számára, a független köztársaság kikiáltásának századik évfordulójára. A Liberty Islanden felállított, 151 láb magas kolosszus 125 év alatt az amerikai állam és a szabadság egyik leghíresebb szimbóluma lett az egész világ számára.
A centenáriumi emlékmű ötlete Édouard Laboulaye történésztől eredt, akinek kezdeményezése után a francia nemzetgyűlés Frédéric Augusthe Bartholdi szobrászt bízta meg a műalkotás elkészítésével. A kezdeti elképzelések szerint az 1876-ra felépített emlékműnek az egyiptomi Port Szaid kikötője adott volna otthont, és az „Egyiptom fényt visz Ázsiába” címet viselte volna, de a helyi – a brit monarchia befolyása alatt álló – kormányzat nem vállalta a grandiózus terv járulékos költségeit. Így került az Egyesült Államok a tervek középpontba, ahol a francia ajándék már jóval népszerűbb volt. Franciaország számára ez a gesztus nem csak diplomáciai, hanem belpolitikai jelentőséggel is bírt, hiszen az emlékművel a politikai vezetők a még friss – III. Napóleon 1870-es bukásakor visszaállított – köztársasági államforma fenntartását kívánták demonstrálni.
Bartholdi ennek megfelelően megkezdte a szobor tervezési munkálatait, mely során a statikai problémák leküzdésére Gustave Eiffel mérnök segítségét vette igénybe. Az Eugéne Delacroix által készített híres festmény – A Szabadság vezeti a népet – nőalakjáról mintázott emlékmű első, kisebb változata a párizsi Luxembourg-kertben került bemutatása, az 1878-as világkiállítás során pedig a látogatók már a fej és a gigantikus test egyes részeit is megcsodálhatták.
A Szabadság-szobor későbbi helyén az amerikaiak építették fel a homokkőből emelt hatalmas talapzatot, a munka költségeinek finanszírozására pedig – a franciákhoz hasonlóan – számos adakozási kampányt indítottak. E kevéssé népszerű kezdeményezés élharcosa a neves újságíró, Joseph Pulitzer lett, és a jövő ismeretében némi iróniával bír az a tény, hogy az emlékművet később felavató Cleveland elnök – még New York-i kormányzójaként – maga is megtagadta a pénzügyi támogatást a Szabadság-szobor építőitől. A gigantikus szobor 1884 nyarán már szállításra készen állt Franciaországban, a következő év júniusában pedig az Isere hajó fedélzetén – 300 darabban – épségben meg is érkezett az Egyesült Államokba. Bartholdi irányításával aztán 16 hónapnyi munkával rakták össze az emlékmű részeit, melyet 1886. október 28-án Grover Cleveland elnök adott át az amerikai nép számára.
A Szabadság-szobor mintegy 45 méter magas, rézből készült kolosszusa nem csak egy nemes eszme szimbóluma volt, hanem – Eiffel zsenialitása révén – kilátóként is funkcionált. Az egyik kezében törvénytáblát, másik kezében fáklyát tartó nőalak koronája egyszerre mintegy 30 fő számára biztosított pazar kilátást New York városára és az Atlanti-óceánra. A monumentális emlékmű ugyanakkor nem csak szabadság és a demokratikus eszme szimbóluma, hanem hosszú időre az amerikai bevándorlás jelképe is lett, melyhez Emma Lazarus amerikai költőnő Új kolosszus című – a szoboravatási ünnepségen elmondott – szonettje is hozzájárult. A közeli Ellis-szigeten létesített bevándorlási iroda révén a Szabadság-szobor az első világháborúig mintegy 12 millió bevándorló számára jelentette az új élet lehetőségének reményét.
Az emlékmű aztán a második világháborút követően a nyugati szuperhatalom által megtestesített jóléti demokrácia és „az amerikai álom” legismertebb jelképeként lett népszerű az egész világon. A szabadság szobra magyar vonatkozással is bír: 1956. november 18-án, a magyar forradalom leverését követően emigránsok egy csoportja gigantikus feliratot – „Állítsátok meg a népirtást, mentsétek meg Magyarországot!” – helyezett el a talapzaton, melynek képe később bejárta a világsajtót.
A Szabadság-szobor 1984 óta az UNESCO világörökség részét képezi, népszerűsége töretlen a New Yorkba látogató turisták körében, a 2001. szeptemberi terrortámadások után azonban látogatását nagymértékben korlátozták.
