Egy nemzetközi kutatócsoport egy gigantikus, 31 kilométer átmérőjű meteoritbecsapódási krátert fedezett fel a grönlandi jégtakaró alatt. Párizs-méretű felszínével ez a világ 25 legnagyobb becsapódási kráterének egyike. Korábban még soha nem fedeztek fel ilyen krátert a Föld kontinentális jégtakarói alatt. A szakértők a Science Advances című szaklapban számoltak be felfedezésükről.
Valószínűleg egy több kilométeres vasmeteorit csapódott be a helyen. Egyelőre nem tudják megállapítani az egy kilométerrel a jég alatt fekvő kráter pontos korát – közölte Kurt Kjaer, a Koppenhágai Egyetem Természettudományi Múzeumának kutatója.
A becsapódás idejének pontos meghatározása döntő fontosságú lenne annak megértéséhez, milyen hatással volt az esemény a földi életre. A nagy meteoritbecsapódások hosszú távon befolyásolhatják a klímát. Mindazonáltal a kutató szerint az a körülmény, hogy a kráter jó állapotban őrződött meg, arra utal, hogy a becsapódás akkor történt, amikor már jégtakaró fedte Grönlandot, vagyis az utolsó jégkorszak vége felé, körülbelül 12 ezer évvel ezelőtt.
A Grönland északi részén lévő Hiawatha-gleccser alatt először 2015-ben találták meg a kráter körvonalait. A jégtakaró külső peremén egy hatalmas köralakú mélyedés volt, a kutatók azonban nem lehettek benne biztosak, hogy valóban egy becsapódás nyomait látják. Az Alfred Wegener Intézet (AWI) csapata repülőgéppel, nagy teljesítményű jégradarral végzett kutatása igazolta a gyanút.
Az elmúlt két évben mintákat vettek az üledékből és a gleccser lábánál lévő kőzetben tektonikai szerkezeteket vizsgáltak a szakértők. Valószínűleg egy 66 millió évvel ezelőtt Észak-Amerikába becsapódó aszteroida járult hozzá a dinoszauruszok kihalásához. A becsapódási kráter átmérője 180 kilométer lehetett.