A világ legmagasabb szunnyadó vulkánján, a chilei-argentin határon fekvő 6893 méteres Ojos del Saladón gyűjtött adatokat a magyar Földgömb-Atacama Klímamonitoring Expedíció. A Nagy Balázs geográfus által vezetett expedíció 2012 óta gyűjt adatokat az örökfagy változásáról és a vízjelenlét átalakulásáról a Száraz-Andokban fekvő, szélsőséges időjárásnak kitett tűzhányón.
A kutatócsapat a globális felmelegedés következményeit vizsgálja ezen az ember által szinte teljesen érintetlen tájon. Az expedíció 4200 métertől 6893 méterig hat magassági szinten elemzi az örökfagy jelenlétét, területi elterjedését és változásait. Emellett vizsgálják az extrém magasságban kialakult (időszakos) hegyi tavak jelenlétének okait, valamint a vulkáni kísérőjelenségek (gőzfeltörések, hévizek) környezetfejlődést befolyásoló szerepét is.
“Ebben az évben majdnem minden hegyi mérőhelyen műszereket kellett cserélnünk, mert vészesen közeledett az akkumulátorok élettartamának vége. Letöltöttük a tárolt adatokat, új mérőhelyeket is létesítettünk” – mondta el az MTI-nek Nagy Balázs.
A kutató hozzáfűzte, hogy emellett üledék- és vízmintákat vettek, mivel kíváncsiak a sivatagban jelenlévő víz pontos eredetére, de arra is, mikor voltak utoljára gleccserek a hegyóriásokon. Mikrobiológiai mintákat is gyűjtöttek a vizes élőhelyeken 3800 és 6000 méteres tengerszint feletti magasság között. Az ötfős expedíció február 14. és 28. között tartózkodott a vulkánon, majd 10 napot töltött eredményeinek bemutatásával, valamint egyetemi kutatókkal és politikai döntéshozókkal való tárgyalásokkal Chilében.
A tűzhányón szélsőségesen hideg és szeles időjárás uralkodik, azonban Nagy Balázs szerint idén egy január végi hóvihar után maradt fagyott hóréteg is akadályozta a kutatást. A jelentős hóhullással járó viharok egyáltalán nem szokásosak ezen a vidéken, ahol csapadékhullás is csak néhányszor fordul elő egy évben, többnyire csupán kevés hó formájában.
Idén szokásosan szeles és hideg volt, éjszaka olykor mínusz 15 Celsius fok volt a sátrakban, de a helyenként mély hó, és már a nyár második felében az 5800 métertől visszafagyó felszín erősen nehezítette a munkát – hangsúlyozta a tudós, aki szerint a hideg miatt a hó alig olvadt, csak lassan szublimált. Ennek az volt az egyetlen kedvező hatása az expedícióra nézve, hogy nem voltak vízgondjaik a magashegyi sivatagban, a hóból tudtak vizet olvasztani maguknak.
A 2012 és 2016 között gyűjtött adatokból kirajzolódik, hogy a permafroszt (örökfagy) egyre erősebben olvad nyaranta az Ojos del Saladón. A kutatók modellezték a felszín alatti fokozódó olvadási jelenségeket és a visszafagyást is, kimutatva, hogy miként befolyásolja a nedvességtartalom a hőmérsékletjárást. “Most harmadával növelni tudtuk az adatsorainkat, és ez persze még messze nem nevezhető hosszú távnak, de megerősítést találtunk az örökfagy degradációjára, amit a felmelegedés okoz” – hangsúlyozta.
A geográfus szerint az olvadékvíz-többlet képződése nevezhető hosszabb távon is a legégetőbb kérdésnek ezen a gleccserek nélküli magashegységi sivatagi területen, ugyanis a felmelegedéssel együtt járó felszín alatti jégolvadás növeli a szivárgó vizek mennyiségét, miközben az alsóbb hegyi szintek jégben őrzött víztartaléka fokozatosan kiürül.
