Az Instagram storyk nem csak magánembereknek valók!

A magyar vállalkozónál szkeptikusabb emberfaj aligha létezik – legalábbis ami a közösségi médiában való céges jelenlétet illeti. Eleinte a Facebook volt a mumus, majd az Instagram, végül a TikTok. Aztán persze az okosabbak megbarátkoztak ezekkel a platformokkal, ugyanakkor még mindig vannak fenntartások: például az, hogy mennyire kell egy cégnek sztorizgatnia…

Mert valljuk be, egy poszt komoly dolog, időt kell szánni a megírására, jól is kell, hogy kinézzen, és az olyan maradandó dolog. Ezzel szemben az Insta-storyk eltűnnek, és hát olyan komolytalannak tűnnek. Azonban ha jót akarunk a cégünknek, akkor nem vesszük félvállról ezt a feladatot, hiszen sok múlhat rajta.

Mit kell tudni a Storyról?

Míg régebben az egyáltalán nem környezetbarát szórólapozással próbáltuk elérni a lehetséges vásárlóinkat, addig ma már a virtuális térben próbálkozunk – így talán kapóra jöhet a Klikkmarketing online marketinget érintő tanácsadása, ahol nem csupán rávilágíthatnak arra, hogy mit lehet jobban csinálni, hanem esetleg még olyan új eszközöket is adnak a kezünkbe, mint amilyen az Instagram Story funkciója is.

Ez a 24 órán belül eltűnő “miniposzt” rengeteg mindent képes magában foglalni: megjelölhetünk benne helyet, másik Insta-profilt, adhatunk a történethez zenét, matricát, oszthatunk meg benne direktben kattintható linket, szóval mindenképpen tanácsos bevenni az online marketing rendszerünkbe ezt az opciót is.

Miért érdemes bevetni ezt a marketingeszközt?

Ahogy fentebb írtuk, ez az egyetlen olyan lehetőség, ahol azonnal linkre tudnak kattintani a követőink.

Sőt, idéntől szinte ez az egyetlen hely, a hírfolyam fölötti menüsor a sok profilképes ikonnal, ahol a saját követőink láthatnak, hiszen a megváltozott algoritmus teljesen újraírta azt, hogy mikor és hol jelenünk meg a követőink számára, ez a hely pedig nem más, mint a Story.

Továbbá nem szabad szó nélkül elmennünk a CTA gombok mellett sem, hiszen számtalan cselekvésre ösztönző ikont oszthatunk meg ilyetén módon: indítsunk szavazást, kérdezz-feleleket azért, hogy minél többet megtudjunk a célközönségünkről, vagy tegyük bele a népszerű termékünk linkjét, esetleg az aktuális akciónkat, így egyből a honlapunkra tudjuk terelni a közönségünket!

Amint látszik, számtalan célja és sok hasznos eredménye lehet annak, ha Storyban mutatjuk meg, hogy cégünk él és virul, miért hallgatnánk el a sikereinket, szuper termékeinket vagy hasznos szolgáltatásainkat?

Láttasd a cégedet!

Nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy az online jelenlét milyen nagy jelentőséggel bír! Az emberek ma már a közösségi oldalakról indulnak el, ha vásárolni szeretnének, és oda is érkeznek vissza.

Az, hogy a cégünk ott várja-e a releváns posztokkal, storykkal és CTA-kkal, az már csak rajtunk múlik. Ha nem látjuk át a káoszt, ha még nincs meg a fejünkben a rendszer, akkor a Klikkmarketing szolgáltatásai mindenképpen jól fognak jönni!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!