Emberek
116 évesen kap először nyugdíjat egy perui asszony
Száztizenhat évesen kap először nyugdíjat egy perui asszony, aki két és fél hónappal idősebb a világ legidősebb nőjeként nyilvántartott japán Okava Miszaónál. A dél-amerikai országban nemrég jelentették be a hatóságok, hogy egy új, az év elején indult szociális program keretében életében első ízben májustól nyugdíjat kap egy Filomena Taipe Mendoza nevű ...
Szerény életkörülmények között él Uruguay elnöke, José Mujica
Uruguay elnöke, José Mujica a mai napig vidéki házában él feleségével, Lucía Topolanskyval. Farmja, három traktora és egy régi Volkswagenjének piaci értékét 44 millió forintban állapította meg az uruguayi adóhivatal. Ezen felül az elnök fizetésének – mintegy 2,6 millió forint – 90 százalékát civil szervezeteknek adományozza.
Nem vagyok szegény – mutato...
Európa legmocskosabb embere, aki forró hamuban tölti a hideg éjszakákat
A cseh Ludvik Dolezal különös szenvedéllyel bír. A hajléktalan férfi, saját bevallása szerint, egyszerűen a tűz és a hamu megszállottja. Az 58 éves cseh férfi, akit hazájában már Európa legmocskosabb embereként emlegetnek, egy évvel ezelőtt mondott fel a munkahelyén és azóta mindenét elégette.
Az államtól kapott havi 30 ezer forintnak megfelelő seg...
Genetikusok szerint drámaian csökken az intelligenciánk és edzettségünk is
A Stanford Egyetem vezető genetikusa szerint ijesztő mértékben hanyatlik az emberiség intelligenciája, mások a testi fittség hanyatlására figyelmeztetnek. A mai elit atléták néhány ezer éve még középszerű átlagemberek lettek volna.
Ki nyerné az olimpiát?
Világszerte megdöbbenést keltett, amikor ausztrál tudósok egy húszezer éve élt ember sárban me...
A fukusimai katasztrófában hátrahagyott állatok megmentője
Már három év telt el a fukusimai katasztrófa óta, de az élet nem állt meg az elhagyatott területeken sem. A katasztrófa következtében számos háziállatot és haszonállatot kellett gazdáiknak hátrahagyniuk. Ezek az állatok azóta is gazdátlanul kóborolnak, legalábbis azok, amelyeknek sikerült megmenekülni az éhhaláltól és vizet találtak.
Naoto Matsumura...
Lotte és Vince 4 perc alatt változnak csecsemőből kamasszá
A holland Frans Hofmeester minden héten új fényképeket és videókat készít gyermekeiről. Lánya, Lotte, most 14 éves és fia, Vince, pedig 11 éves. A holland édesapa a lányát és a kisfiát születésük napjától fogva filmezte, ezekből a képsorokból pedig két látványos time-lapse videót készített, amelyeken két gyermeke percek alatt cseperedik kamasszá.
...
Az indiai sziámi ikrek nem akarják, hogy szétválasszák őket
A 12 éves indiai sziámi ikrek, Shivanath és Shivram Sahu a derekuknál összenőve születtek. Az ikrek India középső részén egy kis faluban, Raipurban élnek. Mindkettőjüknek saját, különálló agya, szíve, tüdeje és karja fejlődött, de két lábon és egy gyomron osztoznak. Az orvosok tanácsa ellenére fiúk egyáltalán nem akarják, hogy szétválasszák őket, mert a...
Manute Bol, a 231 centiméter magas egykori profi kosárlabdázó
Manute Bol az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) történetének legmagasabb játékosa, a visszavonult román Gheorghe Dumitru Mureșan mellett, mindkettejük magasságát 231 centiméterre mérték. A dinka származású Manute Bol a mai Dél-Szudánban született 1962-ben. 2010-ben, negyvenhét éves korában hunyt el. Halálát veseelégtelenség és annak szövőd...
Jane Goodall, a világhírű csimpánzkutató
Dr. Jane Goodall (teljes nevén: Valerie Jane Goodall) angol etológus, antropológus és primatológus, a csimpánzok szociális és családi életének legismertebb kutatója, a Jane Goodall Intézet és a tanzániai Gombe Nemzeti Park igazgatója. 1934. április 3-án született Londonban. Jane Goodall-nek nagyon fontos szerepe van abban, hogy ma sok mindent tudunk a c...
A leghíresebb női feltalálók és találmányaik
Ha feltalálókról van szó, többnyire férfiak jutnak eszünkbe, pedig jó néhány olyan innováció kötődik nők nevéhez, amik nélkül ma már nehezen tudjuk elképzelni az életünket.
Josephine Cochrane - Mosogatógép
Az ohiói háziasszony meglehetős jómódban élt, így nagyon valószínű, hogy soha életében nem mosogatott el egyetlen tányért sem. Ehelyett élénk tár...