Emberek
A dogonok rituális halászata
A Maliban élő dogon törzs tagjai ősidőkre visszamenőleg őriznek egy bizarrnak tűnő hagyományt. Egy éven keresztül őriznek egy aprócska tavat, melyből tilos halat fogni, kivéve az év egyetlen napján, ez az úgynevezett Antogo nap, ekkor lerohanják és kihalásszák belőle az összes halat. A dogonok számára Bamba városa közelében fekvő kicsiny tó szent.
...
20 éve egyedül él egy barlangban egy kínai férfi
Egy kínai férfinak elege lett a rohanó életből, csendre és nyugalomra vágyott, ezért két évtizede úgy döntött, hogy új életet kezd távol a városoktól és az emberektől. Ming-szan Feng egy 50 méter magas sziklán vájt barlangban találta meg a boldogságot. Az ősemberként élő férfi az utóbbi húsz évet egyedül töltötte a barlangjában, amit egyébként nagyon ne...
Sikerült szétválasztani a gerincüknél összenőtt sziámi ikreket
Sikeres volt az egyéves Hussaina és Hassana Badaru szétválasztása. Az orvosok sajtótájékoztatón mutatták be a műtét után már csaknem teljesen felépült ikreket, mostanra bizton kijelenthető, hogy túljutottak a nehezén, és remekül érzik magukat a szétválasztás után. A nigériai kislányok a gerincük alsó részénél voltak összenőve, és mivel nemcsak a csigoly...
Egy 5 éves kínai kisfiú a világ legfiatalabb pilótája
Egy ötéves kínai fiú új Guinness rekordot állított fel, ő most a legfiatalabb pilóta, aki valaha egy könnyűszerkezetes repülőgépet egyedül vezetett. A kis pilóta augusztus 29-én átrepülte a Pekingi Vadasparkot. Az öt éves Ho Ji-tö, aki Toto becenéven is ismert egész Kínában, fiatalkora ellenére már olyan dolgokat csinált meg, amelyek még a felnőttektől ...
A dogon nép misztikus világa
Az észak-afrikai Maliban élő dogon nép a Bandiagara-fennsík szirtjei tövében él, és különös eredetmondáiról vált ismertté. A dogon nép eredetéről csak homályos adataink vannak. A Mali Köztársaságban található Bandiagar-fennsíkra úgy a 13. század és a 16. század tájékán telepedtek le, s itt élnek azóta is elszórt falvaikban és a fennsík holdbéli sziklái ...
Élet Las Vegas utcái alatt
Las Vegas ragyogó fényeitől távol, mélyen a föld alatt húzódik egy 300 kilométer hosszúságú árvízvédelmi alagútrendszer, ahol közel ezer ember éli mindennapjait. Olyan emberek kényszerültek ide, akik elvesztették otthonukat, különböző betegségben szenvedők, illetve sok közöttük a háborús veterán, akik poszttraumás stressz-betegségben szenvednek. Nem leh...
Az utolsó ismert fotó híres emberekről
A halál előbb vagy utóbb mindannyiunkat utolér. Nincs ez másképp a hírességeknél vagy éppen hírhedt embereknél sem. Ki betegségeben, ki gyilkosságban vagy balesetben, ki szép öreg kort megélve hagyja itt az utókort. Következő összeállításunkban 38 híres ember utolsó ismert, halála előtti fotóját mutatjuk be.
Abraham Lincoln
Adolf Hitler
Albert Ei...
Kamasz lélek idős testben, szörnyű betegségben szenved egy indiai fiú
A 14 éves Ali Hussain Khan progériával (más néven Hutchinson-Gilford szindróma), azaz korai öregedéssel született. A nagyon ritka, gyógyíthatatlan betegség következtében a betegek az átlagnál sokkal gyorsabban öregszenek; testük és külsejük életük első néhány évében már idős emberekéhez lesz hasonló. Az orvosok összesen 80 diagnosztizált progériás esetr...
A Shaolin szerzetesek
A Shaolin szerzetesek, akik a világtól elzárt kolostorokban élnek nem csak egy vallást gyakorolnak, de tanítanak, gyógyítanak is, az ősi kínai kultúra közvetítői, olyan keleti filozófiát képviselnek, aminek fontos része a harcművészet is. Azonban ezt a harcművészetet igen csak megkülönbözteti nyugati társaitól az, hogy mindig az önvédelemre helyezi a ha...
Hátborzongató fotósorozat a Sierra Leone-i kórházak és börtönök világából
A következő fotósorozatban 63 képen keresztül nyerhetünk betekintést a Sierra Leone-i pszichiátriai kórházak és börtönök hátborzongató világába.
...