Étel-Ital

Elkerülhetetlen a laboratóriumi hús és a rovarok fogyasztása a klímaváltozás miatt?

Európa tudományos akadémiái szerint sürgős lépésekre lenne szükség az élelmezés- és táplálkozásbiztonság területén: Európának változtatnia kell táplálkozási szokásain, ha meg akar birkózni a klímaváltozással, illetve annak egészségügyi kihívásaival. A tudósok ennek jegyében a tengeri élelmiszerek arányának növelését ajánlják, valamint felhívják a figyel...

Sült egeret árulnak a gyerekek Zimbabwe-ben

A szűkös anyagai helyzetben élő zimbabwei gyerekek sült egerek árusításával igyekeznek javítani anyagi körülményeiken. Az országban ínyencségnek számító falatokat az utak mentén árusítják és állítólag sikerük van vele. A pénzkeresés e módja főleg az ország középső részén terjedt el. A gyerekek leginkább éjszaka vadásznak az egerekre és egy éjszaka al...

Megfejtették a világ legbüdösebb gyümölcsének titkát

Megfejtették a durián gyümölcs szúrós szagának titkát szingapúri tudósok - számolt be róla a BBC hírportálja. Három évnyi munka után az öt rákkutatóból álló csoport a világon elsőként készítette el a labdaméretű, tüskés dél-ázsiai gyümölcs genetikai térképét, eredményeik a Nature Genetics című szaklap aktuális számában jelentek meg. Munkájukat magukat m...

Probiotikus sört állítottak elő szingapúri kutatók

Probiotikumot tartalmazó sört állítottak elő szingapúri kutatók, akik szerint a nedű javítja a gyomor egészségét és erősíti az immunrendszert. A 23 éves élelmiszermérnök, Alcine Chan egy éven át dolgozott a recepten, amely malátát, alkoholt, komlót és a Lactobacilus paracasei L26 probiotikus baktérium törzsét tartalmazza. “A fő összetevők közül a komló...

Szupermarket tetején termeli a zöldségeket egy kanadai áruházlánc

Egy montreali szupermarket olyan zöldségeket és gyümölcsöket kezdett árulni, amelyeket az épület tetején termesztenek. A veteményeskert több mint 2300 négyzetméteren terül el egy nagy áruházlánc szupermarketjének tetején a montreali agglomerációban. Ősz óta mintegy 30 féle biogyümölcsöt és -zöldséget termelnek, köztük salátákat, paprikákat és paradic...

A kávézás csökkentheti a szív- és az érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázatát

A kávézás csökkentheti egy sor betegség, köztük a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázatát - állapította meg két friss tanulmány, szerzőik szerint azonban a kávézással együtt járó életstílus is hatással lehet az eredményekre. Naponta világszerte 2,25 milliárd csésze kávét fogyaszt az emberiség. Korábbi tanulmányok már valószínűsítetté...

Szöcskegombóc, méhlárva taco, lepkemousse – új szakácskönyvvel népszerűsítik a rovarok fogyasz...

A szöcskegombóc, a méhlárva taco és a lepkemousse receptje is fellehető abban az új szakácskönyvben, amelyet azzal a céllal állítottak össze szerzői, hogy rovarokból készült tápláló és környezetkímélő ételek fogyasztásának nyerjék meg a nyugati embereket. Több száz rovarfajt fogyasztanak világszerte, főleg Ázsiában és Afrikában, de a nyugati emberek még...

Így készül a világ legveszélyesebb étele

A mérgező gömbhalat inkább a veszély, mint az íze miatt szeretik a különleges gasztronómiai élvezetre vágyó fogyasztók. A méregdrágán kapható japán specialitás esetében éppen e veszéllyel való játék, a felfokozott adrenalinszint és a halál lehetősége jelenti a fogyasztó számára az igazi élvezeti értékét. Tíz évig kell gyakorolni, hogy valakiből fugu...

Lejárt szavatosságú élelmiszereket árusító boltokat nyitottak Dániában

Nagy siker a lejárt szavatosságú élelmiszerek boltja Dániában, az ilyen termékeket árusító szupermarket már a második üzletét nyitja Koppenhágában. A Wefood projekt Koppenhága Amager negyedében nyitotta meg első üzletét év elején, majd novemberben a felkapott Norrebro negyedben is hatalmas sikert aratott - írja a The Guardian. "Fantasztikus, hogy...

Több mint 3 millió forintért kelt el egy fürt szőlő Japánban

Minden korábbinál magasabb áron, 1,1 millió jenért (3,12 millió forint) kelt el egy fürt különleges fajtájú és minőségű szőlő csütörtökön, a szezon idei első árverésén Japánban, Kanazava város nagybani piacán. A 46 vérvörös szőlőszemből álló Ruby Roman-fürtöt egy szupermarket vásárolta meg, amely vevőcsalogatóként mutogatja majd, végül ingyen osztja szé...

AJÁNLÓ

Advanced, Miracle Weight Loss Coffee? FACT Or CAP? #shorts #weightlosscoffee Effective - Apple Cider Vinegar Keto Gummies Weight Loss Review L Benefits L #link #description #shorts Quick-Boost: Health Benefits Of Apple Cider Vinegar I ACV Gummies For Weight Loss I DR. MANOJ DAS Apple Cider Vinegar Keto Gummies Weight Loss Review L Benefits L #link #description #shorts The Best FREE Weight Loss Apps (2022) Apple Cider Vinegar Keto Gummies Weight Loss Review L Benefits L #link #description #shorts Fast-Acting & Proven - Reduce 5kgs In 7days// Weight Loss Telugu// Lose Weight Fast // Weight Loss Tips Telugu My Current Fave ACV Gummies, Sanofit Doctor-Approved& Keto Gummies For Weight Loss Review (BEWARE: Do They Work?) SLIMCORE WEIGHT LOSS GUMMIES REVIEW - Does It Really Work? The Weight-Loss Candy! The Truth New: CBD For Anxiety And Sleep | Surprising Benefits You Didn’t Expect! Benefits Of CBD Gummies For Treating Pain, Stress, Anxiety, Nausea And Aiding Sleep New - Marijuana And CBD For Anxiety | Mental Health Webinar Prime CBD Gummies For ED: (Reduced Anxiety Experience, Sexual Power) Where To Buy? Price! Premium & Natural: Waka Flocka Flame - Hard In Da Paint (Official Music Video) Ultimate, T-Pain - Bartender (Official HD Video) Ft. Akon What You Should Know Before Using Prescription-free CBD Products For Pain Relief L GMA Confidence Building: CBD Oil: Beneficial Or Bull$%!T? Confidence Building: Can Marijuana Cure Anxiety? Ft Premium Jane CBD Gummies Premium & Natural | Blue Vibe CBD Gummies - Pain Relief Reviews, Results, Ingredients & Benefits? Premium & Natural | CBG Gummies The Next Big Thing In Wellness Effective: Can You Take CBD Oil With SSRI Antidepressants? | Ep.06 - Hemp Nerd Podcast 6 Benefits Of HighTech CBD Gummies=Pain Relief Plus More Cannabis Strain CBD For Panic Attacks And Anxiety Advanced, CBD For Kids | CBD Gummies For Kids Effective, What Is Precum - Facts, Myths & Problems Premium & Natural, THC/CBD Ratios & The Aura Gummies Advanced - CBD And Social Anxiety Disorder Effective: Can The Wrong Hemp/CBD Blend Cause Anxiety? EP: 511. #over40 #hemp #cbd #cbda #hrv Via Keto Gummies Forum, Can Hemp Gummies Cause Anxiety, Gummy Vitamins Keto Fast-Acting & Proven: Can Carnivore Keto Diet Cure Your Anxiety And Depression? Interview With Chris Cooking Nashville Confidence Building - Ketogenic Diet For Anxiety | SHOCKING Results | Does Keto Help Anxiety ? Instant | CBD Oil Review: CBD Hemp Oil Benefits For Anxiety, Pain, Seizures & Side Effects Beating Erectile Dysfunction | Beating Erectile Dysfunction Review Erectile Dysfunction Treatment: Dr. Sankalp Jain On India’s First Needle & Medicine Free ED Cure Fast-Acting & Proven, Erectile Dysfunction Treatments ★★ Top 10 Natural ED Treatments ★★ Confidence Building& Sunday Morning Poop..um..Popp Stream W/Red Pill Rhino Bluechew Reviews 2024 - Erectile Dysfunction & Metabolic Health Doctor-Approved | Cialis Dose For ED + BPH Best Ed Pills At Cvs (My SHOCKING Results: Truth About Male Enhancement Pills!) CALLER: NORMAL BA SA LALAKI NA MAGDECREASE YUNG SEX DRIVE AS THEY AGE?! | HELLO S.T.G. Premium & Natural, Male Enhancement Pills Over The Counter Reviews [BEWARE: ED Pills Exposed!] Otc Male Enhancement Pills That Work (My SHOCKING Results: TRUTH About Male Enlargement!)