Tudomány

Dinoszaurusztojásokra bukkantak útépítők Kína déli részén

Negyvenhárom megkövesedett dinoszaurusztojást - köztük egy 13 centiméter átmérőjűt - találtak útépítők Dél-Kínában. A Kuangtung tartományi Hojüan, amely magát a "dinók hazájának" nevezi, már több hasonló lelettel büszkélkedhet, de a helyi dinoszauruszmúzeum igazgatója szerint ez volt az első alkalom, hogy a város közepén bukkantak az őslények nyomaira -...

A 25 legjobb felvétel, amit a 25 éves a Hubble Űrteleszkóp készített

Immár negyed évszázada áll az emberiség szolgálatában a Hubble űrteleszkóp, ami ez idő alatt hatalmasat lendített az űrkutatáson. A kémlelő műhold élete azonban eléggé döcögősen indult, sőt, majdnem kudarcba fulladt az egész projekt: a kimerítő tesztelések ellenére csak fellövése és pályára állása után derült ki, hogy a főtükör csiszolása nem lett tökél...

Világszerte alábecsülik a növényvédő szerek okozta folyószennyezést

Világszerte alábecsülik a folyók és folyamtorkolatok növényvédő szerek okozta szennyeződését, amelynek pusztító hatása van a vízi ökoszisztémákra – derül ki egy német tanulmányból. A kutatók 1962 és 2012 között megjelent 838 tanulmányt elemeztek 73 országban található 2500 vízhelyszínről, hogy megállapítsák, túllépi-e a 28 leggyakrabban használt növényv...

Rákos sejtekkel harcoló fehérjéket fedeztek fel izraeli tudósok

Izraeli kutatók szerint egyes, egyébként gyulladást okozó fehérjék kellően magas koncentrációban felvehetik a harcot a rosszindulatú daganatos sejtekkel szemben. A haifai Technion Egyetem kutatócsoportja a Cell című tudományos lap aktuális számában publikálta eredményeit két fehérje rákellenes hatásának felfedezéséről. Mint kiderült, a fehérjék együtt r...

Folyékony víz lehet a Marson

Régóta köztudott, hogy a Marson vízjég található, ám a Curiosity legújabb mérései alapján dán kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a vörös bolygó talajában, közel az égitest felszínéhez folyékony víz lehet. A koppenhágai Niels Bohr Intézet kutatói vizsgálataik eredményeit a Nature Geoscience hétfői számában ismertették. Az elemzések a talajban ...

A Nap a Tejútrendszer “kései” gyermeke

A Nap a Tejútrendszer "kései" gyermeke - erre a következtetésre jutottak a Texasi A&M Egyetem csillagászai, akik csaknem kétezer, a galaxisunkhoz hasonló csillagvárost térképeztek fel. A kutatásról a The Astrophysical Journal legújabb számában jelent meg tanulmány. A projekt keretében egyaránt végeztek vizsgálatokat a látható fény, az ibolyántúli és...

Egy gyilokmadár 3,5 millió éves csontváza került elő Argentínában

Egy gyilokmadár 3,5 millió éves, csaknem teljes csontváza került élő Argentínában. A lelet rekonstrukciója alapján a Córdobai Nemzeti Egyetem paleontológusai feltételezik, hogy a csúcsragadozónak mély hangja volt. Az argentin kutatók eredményeiket a Journal of Vertebrate Paleontology legújabb számában ismertették. A Phorusrhacidae családhoz tartozó gyil...

A hollandok a legmagasabbak a világon

A hollandok a legmagasabbak a világon, amit a kedvező környezeti adottságokkal és a természetes szelekcióval magyaráznak a Royal Society című brit tudományos folyóirat legutóbbi számában megjelent tanulmány szerzői. Az elmúlt 150 év alatt a hollandok átlagos magassága 20 centimétert nőtt, míg az amerikaiaké csak hatot – mutat rá Gert Stulp, a London Sch...

Fukusimából származó radioaktív izotópok jelenlétét mutatták ki Kanada nyugati partjainál

A 2011-es fukusimai atomerőmű-baleset nyomán a Csendes-óceán vízébe került radioaktív izotópok jelenlétét mutatták ki olyan vízmintákban, amelyeket Kanada nyugati partjainál gyűjtöttek. A tudósokat, civil szervezetek képviselőit és önkénteseket összefogó Egyesített Fukusimai Óceáni Radioizotóp-figyelő Hálózat (InFORM) kedden jelentette be, hogy most elő...

Így robbant fel a világ első interkontinentális rakétája

A világ első interkontinentális rakétája, az Atlas rakéta 1961-ben robbant fel rögtön a kilövés pillanatában, az Atomcentral pedig kitűnő minőségben újította fel az archív felvételeket. A felvétel azért is érdekes, mert gyakorlatilag az SM–65 Atlas adta meg az okot a valódi hidegháborúhoz: az interkontinentális ballisztikus rakéták megjelenésével a s...

AJÁNLÓ

Advanced, Miracle Weight Loss Coffee? FACT Or CAP? #shorts #weightlosscoffee Effective - Apple Cider Vinegar Keto Gummies Weight Loss Review L Benefits L #link #description #shorts Quick-Boost: Health Benefits Of Apple Cider Vinegar I ACV Gummies For Weight Loss I DR. MANOJ DAS Apple Cider Vinegar Keto Gummies Weight Loss Review L Benefits L #link #description #shorts The Best FREE Weight Loss Apps (2022) Apple Cider Vinegar Keto Gummies Weight Loss Review L Benefits L #link #description #shorts Fast-Acting & Proven - Reduce 5kgs In 7days// Weight Loss Telugu// Lose Weight Fast // Weight Loss Tips Telugu My Current Fave ACV Gummies, Sanofit Doctor-Approved& Keto Gummies For Weight Loss Review (BEWARE: Do They Work?) SLIMCORE WEIGHT LOSS GUMMIES REVIEW - Does It Really Work? The Weight-Loss Candy! The Truth New: CBD For Anxiety And Sleep | Surprising Benefits You Didn’t Expect! Benefits Of CBD Gummies For Treating Pain, Stress, Anxiety, Nausea And Aiding Sleep New - Marijuana And CBD For Anxiety | Mental Health Webinar Prime CBD Gummies For ED: (Reduced Anxiety Experience, Sexual Power) Where To Buy? Price! Premium & Natural: Waka Flocka Flame - Hard In Da Paint (Official Music Video) Ultimate, T-Pain - Bartender (Official HD Video) Ft. Akon What You Should Know Before Using Prescription-free CBD Products For Pain Relief L GMA Confidence Building: CBD Oil: Beneficial Or Bull$%!T? Confidence Building: Can Marijuana Cure Anxiety? Ft Premium Jane CBD Gummies Premium & Natural | Blue Vibe CBD Gummies - Pain Relief Reviews, Results, Ingredients & Benefits? Premium & Natural | CBG Gummies The Next Big Thing In Wellness Effective: Can You Take CBD Oil With SSRI Antidepressants? | Ep.06 - Hemp Nerd Podcast 6 Benefits Of HighTech CBD Gummies=Pain Relief Plus More Cannabis Strain CBD For Panic Attacks And Anxiety Advanced, CBD For Kids | CBD Gummies For Kids Effective, What Is Precum - Facts, Myths & Problems Premium & Natural, THC/CBD Ratios & The Aura Gummies Advanced - CBD And Social Anxiety Disorder Effective: Can The Wrong Hemp/CBD Blend Cause Anxiety? EP: 511. #over40 #hemp #cbd #cbda #hrv Via Keto Gummies Forum, Can Hemp Gummies Cause Anxiety, Gummy Vitamins Keto Fast-Acting & Proven: Can Carnivore Keto Diet Cure Your Anxiety And Depression? Interview With Chris Cooking Nashville Confidence Building - Ketogenic Diet For Anxiety | SHOCKING Results | Does Keto Help Anxiety ? Instant | CBD Oil Review: CBD Hemp Oil Benefits For Anxiety, Pain, Seizures & Side Effects Beating Erectile Dysfunction | Beating Erectile Dysfunction Review Erectile Dysfunction Treatment: Dr. Sankalp Jain On India’s First Needle & Medicine Free ED Cure Fast-Acting & Proven, Erectile Dysfunction Treatments ★★ Top 10 Natural ED Treatments ★★ Confidence Building& Sunday Morning Poop..um..Popp Stream W/Red Pill Rhino Bluechew Reviews 2024 - Erectile Dysfunction & Metabolic Health Doctor-Approved | Cialis Dose For ED + BPH Best Ed Pills At Cvs (My SHOCKING Results: Truth About Male Enhancement Pills!) CALLER: NORMAL BA SA LALAKI NA MAGDECREASE YUNG SEX DRIVE AS THEY AGE?! | HELLO S.T.G. Premium & Natural, Male Enhancement Pills Over The Counter Reviews [BEWARE: ED Pills Exposed!] Otc Male Enhancement Pills That Work (My SHOCKING Results: TRUTH About Male Enlargement!)