Meghalt a mexikói Manuel Uribe, a világ legkövérebb embere, akinek súlya egy ponton elérte az 597 kilogrammot. A 48 éves férfi május 2-án került kórházba a mexikói Monterreyben, és hétfőn hunyt el szív- és veseelégtelenségben. Uribe 2007-ben, 560 kilósan került a Guinness rekordtartói közé “a földkerekség legnehezebb élő emberi lényeként”. A kétes értékű cím elnyerése után a férfinak orvosok és fogyókúra segítségével sikerült leadnia 181 kilót, testsúlyának mintegy harmadát, és szerette volna felvetetni magát a rekordok könyvébe a legtöbb túlsúlyt leadó emberként is, de e téren megelőzte egy amerikai férfi.
Már serdülőként 115 kilós volt, 1992-től pedig szédítő gyorsasággal kezdett tovább hízni. 2002 óta már nem tudott felkelni az ágyból, ahol anyja és barátai etették és tették tisztába. 2008-as esküvője egy Claudia Solis nevű nővel egyike volt azon kevés alkalomnak, amikor elhagyta otthonát. Az esküvőre, akárcsak május elején a monterreyi egyetemi kórházba, daruval és mentők, polgárőrök sokaságának segítségével szállították.
Uribe szívritmuszavarral és anyagcsere-problémát okozó vesefertőzéssel került kórházba. Családját meglepte váratlan halála, mert a férfi extrém körülményei ellenére jól érezte magát a bőrében, éppen születésnapja megünneplésére készült egy grillpartival.
Forrás: MTI