Hat óra negyvennyolc percet töltött az űrben a Nemzetközi Űrállomás (ISS) két amerikai asztronautája, Shane Kimbrough és Peggy Whitson, és bár a NASA szerint sikeresen teljesítették a feladatukat, eközben elszabadult egy védőpanel.
Nemzetközi Űrállomás (Fotó: NASA)
Az űrséta alatt a két űrhajós csatlakoztatta a kábeleket a PMA-3 kódjelű hermetikus adapterhez, amelyet egy korábbi űrsétán tettek át a Tranquility lakómodulról a Harmony modulra. Emellett el kellett helyezniük a Tranquilityre négy, mikrometeoritok és hősugárzás elleni védelmet nyújtó panelt arra a helyre, ahonnan előzőleg leszerelték az adaptert. A feladat végrehajtása közben azonban az egyik védőpanel “elúszott” az egyik asztronautától. A NASA szerint az elszabadult alkatrész nem jelent veszélyt sem az űrhajósokra, sem az ISS-re, mivel előtte halad. Az űrbázisról készített felvételeken mozdulatlan fénypontnak látszik csupán. Egy ilyen védőpanel súlya 8,1 kilogramm, szétterített állapotban 1,5-szor 0,6 méteres és mintegy öt centi vastag.
Három védőpajzsot az asztronautáknak sikerült a helyükre tenni, az elveszett negyediket pedig az említett adapter fedelével helyettesítették, amely ugyanolyan anyagból készült. Erről az űrséta ideje alatt hozott döntést az irányítóközpont. Többször előfordult már az ISS történetében, hogy asztronauták különféle alkatrészeket vesztettek el az űrséták idején, nyolc éve egyikük egy szerszámos ládát hagyott veszni.
Ez volt egyébként Peggy Whitson nyolcadik űrsétája, és ezzel űrhajósnő-rekordot döntött. A majd hétórás űrséta nagyjából felénél Whitson ráadásul megdöntötte az űrsétán töltött legtöbb idő – 50 óra és 40 perc – rekordját is a nők között.
MTI, NASA