A világ legnehezebb futóversenyén állt rajthoz Szőnyi Ferenc, aki a 480 kilométeres Hell Ultra Runningon vett részt a Himalájában. Az összetett ultratriatlon-világbajnok magyar sportemberen kívül végül csupán ketten vállalták az ötnapos, emberfeletti kihívást, de a francia Guillaume Arthus és az indiai Bhupendra Singh Rajput is feladta a versenyt. Szőnyi Ferenc 113 óra, 13 perc, 29 másodperces idővel teljesítette a távot, jócskán a 120 órás szintidőn belül ért célba. Ő az eddigi első és egyetlen teljesítő. A verseny során a táv hossza mellett többek között 40 fokos hőmérséklet-ingadozással, illetve az oxigénhiányos levegővel is meg kellett küzdenie.
“Hát keresem a szavakat. Nagyszerű dolgot vittem véghez. Mondjuk pont így képzeltem, bár ez nagyképűen hangzik. Ha nem vágysz arra hogy tejesítsd a teljesíthetetlent, azt akkor soha el nem éred. Két év után futva visszatérni Leh-be és a stupához érve átszakítani a leghosszabb verseny célszalagját- majd magasba emelni a Magyar lobogót, ennél számomra nincs szebb és büszkébb dolog!” – mondta a magyar futó, aki azt írta Facebook-oldalán, hogy már az első kilométerek megterhelők voltak, és az elején még jólesett neki a szitáló eső, de aztán a csapadék hóra váltott, és a szél is egyre komolyabb lett.
Szőnyi Ferenc célba érést a francia versenytársa videón is megörökítette:
Forrás: Szőnyi Ferenc – versenynapló