Az eddig ismert legnagyobb pingvin maradványait fedezték fel Új-Zélandon. Az 56-60 millió éve élt Kumimanu biceae 100 kilogrammos és 177 centiméteres lehetett. Gerald Mayr, a frankfurti Senckenberg Kutatóintézet és Természettudományi Múzeum munkatársa kollégáival a Nature Communications című tudományos lapban mutatta be az újonnan felfedezett fajt, amelyet az ősi pingvin Új-Zélandon talált részleges csontvázának vizsgálata során fedeztek fel.
A madár mintegy 18 centiméterrel lehetett hosszabb, mint bármely más ősi pingvin. Egyetlen esetleges nagyobb riválisának, egy februárban bemutatott őspingvinnek csak egyik lábcsonttöredéke maradt fenn, ez alapján nehéz megbecsülni a magasságkülönbséget. Arról, az ugyancsak Új-Zélandon talált pingvinről megállapították, hogy 61 millió éve élt és a 150 centiméteres magasságot is elérte. A ma élő legmagasabb pingvin az Antarktiszon élő császárpingvin (Aptenodytes forsteri), amely álló helyzetben 120 centiméter magas.
Mayr és kollégái az általuk most felfedezett pingvinnek a Kumimanu biceae nevet adták, amely maori nyelven egy nagy mitológiai szörnyre és a madárra utaló szavaknak, illetve az egyik kutató édesanyja nevének összetétele. A fosszíliák 56-60 millió évesek. A leletek között szerepelnek az állat szárny- és lábcsontjai, a szegycsontja, a koponyacsont viszont hiányzik. “Hamar felismertük, hogy egy eddig ismeretlen fajról van szó” – mondta Mayr.
Nagyon impresszív lehetett: embermagasságú volt, egy nagyon erős és izmos állat, amely bírta a gyakori mélymerülést, hogy elkapja zsákmányát. Nem az a madár volt, amelyet bárki elkaphatott volna élve. Lényegesen erősebb lehetett, mint egy ember” – fogalmazott Alan Tennyson, az új-zélandi Te Papa Tongarewa Múzeum gerincesekkel foglalkozó kurátora. Az állat jóval az Antarktisz eljegesedése előtt élt, amikor Új-Zéland és a sarkvidék szubtrópusi éghajlatú volt.
Bár a pingvinekről az emberek általában úgy gondolják, hogy csak nagyon hideg környezetben élnek, mint amilyen az Antarktisz régiója, a mai galápagosi pingvinek is az Egyenlítőnél honosak, és több fosszília utal arra, hogy a korai pingvinek is meleg tengerekben éltek – emelte ki Tennyson.
Az új felfedezés arra utal, hogy a pingvinek “nagyon gyorsan megnőttek” a 66 millió éve bekövetkezett tömeges kihalást követően, amely a dinoszauruszokat is megölte – véli Daniel Ksepka, a greenwichi Bruce Múzeum kurátora. A szakértő szerint az az esemény nagy szerepet játszott a pingvinek történetében. Korábban egy röpképtelen madár könnyen a tengeri ragadozók áldozatául esett volna, amelyek egyben a madarak riválisai is a táplálékszerzésben. Miután azonban ezek az ősállatok kihaltak, a repülés képessége nem volt annyira létszükséglet, ami teret nyitott a pingvineknek. A madarak gyakran nagyobb testűekké fejlődnek, miután elveszítik a repülés képességét – tette hozzá Mayr. A kutató elmondta, elméletük szerint az óriáspingvinek akkor haltak ki, amikor megjelentek az olyan nagytestű tengeri emlősök, mint a fogascetek és a fókák.
Nature Communications, Phys.org, MTI
