Az ausztráliai James Cook Egyetem szakemberei kutatást indítanak az erszényes farkas, avagy tasman tigris után, miután az elmúlt években többen is látni vélték a különleges állatot, melyet évtizedekkel korábban hivatalosan is kihaltnak nyilvánították. A kutatáshoz többek közt ötven, nagy teljesítményű kameracsapdát vetnek be Queensland állam meghatározott pontjain. Az egyetem közleménye szerint az keresés megkezdése előtt több szemtanúval is találkoztak, akik hihető és részletes leírást adtak potenciális erszényes farkasokról. Az egyik megfigyelő a Queensland területén fekvő nemzeti parkok védelméért felelős, tapasztalt szakember, másikuk pedig egy gyakori kempingező és természetjáró. A kutatóexpedíciót valószínűleg áprilisban indítják el.
Fotó: Wikipedia/Smithsonian Institution
Az erszényes farkas (Thylacinus cynocephalus) egykor Új-Guineában, Ausztráliában és Tasmaniában élt, az erszényesfarkas-félék családjának egyetlen recens faja volt. A fajt George Harris írta le 1808-ban, latin neve magyarul annyit tesz, mint „kutyafejű erszényes kutya”. Nevüket egyrészt a farkasokhoz hasonló testalkatuk és életmódjuk, másrészt pedig a tigrisekre emlékeztető csíkozásuk miatt kapták. Rövid szőrű bundájuk színe a szürkétől a sárgásbarnáig változott. Fürge, mozgékony állat volt, a hátsó lábaik hosszabbak, mint a mellsők és a beszámolók szerint 2 méter magasra is felugrott.
Fotó: Wikipedia/National Archives of Australia
Kipusztításukig az erszényesfarkasok Földünk legnagyobb testméretű erszényes ragadozói voltak: a hosszuk 100–200 cm között volt, amiből a farkuk több mint az egyharmadát tette ki, testtömegük pedig 20–30 kg között változott, a marmagasságuk átlagosan 60 cm volt. Ausztrália és Tasmania fás-füves térségein, 1200 méteres tengerszint feletti magasságig fordultak elő. Közepes és kisebb méretű kengurukra és madarakra vadásztak általában egyedül, a nagyobb testű állatokra viszont kisebb csoportokban támadtak rá. Zsákmányaikat feltehetően nem üldözéssel, hanem lopakodással és lesből támadással cserkészték be. A korabeli beszámolók szerint eszes, óvatos állatok. Éjszakai állatok, a nappalokat vackaiban töltötték. A nőstények nyáron hoztak világra kölykeiket, akik körülbelül 3 hónapig anyjuk erszényében éltek.
Fotó: Wikipedia
Régészeti leletek tanúsága szerint az erszényesfarkasok egykor Új-Guinea szigetén is éltek, ahol mintegy 2000 évvel ezelőtt haltak ki, jelenlétüket néhány csontmaradvány és a bennszülöttek sziklarajzai bizonyítják. Az ausztrál kontinensről való kihalásukat minden bizonnyal az ember által behurcolt kutya elvadult változata, a dingó okozta: a két faj között versengés alakult ki, mivel azonos erőforrásokért küzdöttek.
Fotó: Wikipedia
Utolsó menedékük Tasmania szigete lett, ahol az európai emberek bevándorlása okozta a vesztüket, akik a birkanyájaik védelmében kegyetlenül vadászták őket. Ez oda vezetett, hogy 1838-tól hivatásos vadászokat fogadtak fel kilövésükre és 1886-tól az ausztrál kormány vérdíjat fizettet minden egyes kilőtt példányért. Az életben maradt példányokat befogták és állatkertekbe hurcolták. Az utolsó ismert vadon élő példányokat 1930-ban lőtték ki, utolsó fogságban tartott példány pedig, egy Benjamin névre hallgató hím 1936. szeptember 7-én múlt ki a hobarti állatkertben. A sors furcsa fintora, hogy 1936-ban nyilvánították védetté a fajt, ekkor hirtelen megnőtt az érdeklődés irántuk, ám megmenteni már nem sikerült őket. Most azonban felcsillant a remény, hogy néhány rejtőzködő példányuk életben lehet, s remélhetőleg a kutatók hamarosan biztató eredményekről számolhatnak be.
Fotó: Wikipedia
Fotó: Wikipedia/
