A P&G legújabb, öt országot lefedő tanulmánya szerint a fogyasztók 73 százaléka szeretne többet tudni arról, hogy a háztartásban hogyan lehetnének fenntarthatók a választásai, és a szülők 82 százalékát gyermekei inspirálják környezetkímélőbb magatartásra.[i] A vállalat elkötelezett a felelős fogyasztásra való nevelésben, legújabb programjával az általános iskolák alsós diákjainak kíván segítséget nyújtani a környezettudatos szokások kialakításában. Az Öko-szokások világa a vállalat legújabb hosszútávú programja iskolás gyermekek, szüleik és tanáraik számára, melynek első lépcsőjeként környezettudatos viselkedést oktató videósorozatot jelentetett meg Lengyelország után Csehországban és Magyarországon is.
A globális üvegházhatású gázkibocsátásért felelős szektorok között a „háztartások” az első három helyen állnak, ezért otthonunk energiafelhasználását érintő mindennapos döntéseink pozitív hatással lehetnek a bolygóra az üvegházhatású gázkibocsátás, az áram- és a vízfelhasználás csökkentésével. Amellett, hogy minden, a környezet védelme érdekében tett lépésünk otthon kezdődik, most a COVID-19 világjárvány miatt időnk legnagyobb részét otthon töltjük, így több vizet és áramot használunk és több hulladékot termelünk. Ezért a jelenlegi helyzet különösen jó alkalom arra, hogy az egész család elgondolkozzon, hogyan tudná észszerűbben használni a vizet és az áramot, vagy hogy a keletkezett hulladék kevésbé legyen káros a környezetre.
A P&G elkötelezett a környezettudatos fogyasztásra való nevelés széleskörű támogatásában, legújabb programjával abban segít, hogy kis változtatásokkal, játékosan, a gyerekekkel együtt hogyan hozhatunk létre hatalmas, bolygónkat érintő változásokat az otthoni szokásaink alakításával.
Öko-szokások világa nevű programjának oktatóvideói már elérhetők online ITT. A kisfilmek játékos formában, tippekkel segítik az iskoláskorú gyermekek természetvédelemmel és ökológiával kapcsolatos mindennapi szokásainak formálását.
Az oktatóanyagok három területre összpontosítanak: a vízre, az energiára és a hulladékra, és segítségükkel a gyerekek számukra érthető módon és szórakoztató formában tudják elsajátítani a környezettudatos magatartást. A felvilágosító kisfilmek segítséget nyújtanak a tanároknak a környezeti nevelésben, és a szülőknek is ötleteket adnak az otthoni változtatások közös kialakításához.
Víz:
Az ivóvíz mennyisége a világon mindenütt csökkenőben van, az aszályos időszakok Magyarországot is egyre gyakrabban sújtják. A P&G ötleteivel játékos formában magyarázhatjuk el gyermekeinknek, hogy spórolnunk kell a vízzel.
- Nagyobb gyerekek esetén kérjük meg őket, hogy számolják ki, mennyi vizet használnak naponta a zuhanyzáshoz – átlagosan 11 liter folyik egy perc alatt. Játékosan, heti vagy havi rekord felállítására ösztönözhetjük őket a zuhanyozás sebességében.
- Kérjük meg nagyobb gyerekeinket, hogy csak akkor indítsák el a mosogatógépet, amikor már teljesen tele van.
Áram:
Kisgyermekek számára nehéz elképzelni, hogy hogyan függ össze az áram használata és a természeti erőforrások védelme. Taníthatunk nekik olyan szokásokat, amelyek automatizálják az árammegtakarítást, a villanyoltástól kezdve a telefontöltők kihúzásán keresztül egészen az energiatakarékos LED égők használatáig.
Szelektív hulladékgyűjtés:
Az alábbi ötletekkel nevelhetjük gyermekeinket a szelektív hulladékgyűjtésre és a hulladéktermelés csökkentésére.
- Készítsenek együtt egy egyszerű táblázatot, amit kitesznek a hűtőre, hogy könnyebben be tudják azonosítani, melyik hulladék melyik tárolóba tartozik. Ha a helyzet megengedi, vegyen színes zacskót a szelektív hulladékok számára, amit a háztartási hulladéktároló mellé tesz. Ez megkönnyíti annak eldöntését, hogy az egyes hulladéktípusok hova tartoznak.
- Vásároljon boroszilikát üvegpalackot gyerekeknek – jelenleg rengeteg palack van a piacon, amelyek biztosan örömet okoznak. Magyarázza el nekik, hogy a használatot követően hogyan végzik a műanyag palackok, és együtt számolják ki, hány műanyag palackot takarítanak meg saját palackjuk hordozásával.
További ötletek a környezetbarát hulladékgyűjtéshez a kisfilmben:
[i] Toluna survey, Global average (UK, US, FR, DE, CANADA) n=5371, Feb 2021).
Forrás: Zöldunió
Képek forrása: P&G / Youtube
Hirdetés (X)