Felméri a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága a gemenci erdőben még meglévő vadmacskaállományt, amely egy ideje eltűnőben van a Duna alsó szakaszán. Az európai vadmacska elterjedése az elmúlt évtizedekben keletre tolódott, az állatok a Dunántúl jelentős részéről teljesen eltűntek.
A 2018 őszén indult felmérés célja, hogy a szakemberek információt kapjanak a Gemencben élő macskafélék jellegéről, számáról, a tiszta vonalú európai vadmacska pontos élőhelyi viszonyairól. A felmérés keretében idén januártól az állatokat élve fogó csapdákat alkalmaznak; erre azért van szükség, hogy genetikai vizsgálatokhoz szőrmintákat és ürülékmintákat gyűjtsenek.
A nemzeti park arról számolt be, hogy eddig kétszer sikerült ismert előfordulási helyükön vadmacskát befogni és mintát venni tőlük, azt azonban csak a Kaposvári Egyetem által végzendő vizsgálatok után tudják meg biztosan, hogy genetikailag “tiszta” vadmacskákról van-e szó.
A befogott példányoknak megmérik a tömegét, testének és farkának hosszát. Az állatok vadsága miatt fogva tartásukat a fellépő stressz miatt a minimálisra, maximum fél órára kell csökkenteni. A szakemberek azt remélik, hogy csaknem húsz év után újra sikerül a védett kisragadozóról és a Gemencben lévő előfordulási helyéről megbízható adatbázist készíteni.
A vadmacska hazai elterjedését 1987-ben mérték fel először. Élőhelyük akkor a Bakonytól a Zempléni-hegységig terjedő területen, a Tiszántúlon, Délen pedig a Vajdasághoz és a Duna árteréhez kapcsolódó mecseki terület helyezkedett el. A felmérések a faj élőhelyének a beszűkülését mutatják. A faj eltűnt az észak-nyugati és a közép-magyarországi részekről.
A gemenci árterületet átszelő 55-ös úton és a vasút mentén történt elütések tapasztalatai szerint a vadmacskák száma drasztikusan csökkent. Az elgázolt állatok között egyre több az olyan egyed, amely vadmacska és házimacska párzásából született. Félő, hogy tiszta vonalú európai vadmacska már nem fordul elő a Gemencben.
Az európai vadmacska (Felis silvestris silvestris) külső megjelenésre sokkal zömökebb testalkatú, mint a sivatagi macskák vagy a házi macska és jóval vastagabb, tömöttebb bundája van, de legfőbb ismertetőjegye az elejétől a végéig egyformán vastag farka, melyen 5-7 fekete gyűrű található, és a csúcsa mindig tompán végződik.
Természetes környezetében a vadmacska különböző élőhelytípusokon is megél, de főleg a nagy kiterjedésű, háborítatlan erdőségeket kedveli. Kisemlősökkel és madarakkal táplálkozik, de megeszi a halakat, hüllőket és az ízeltlábúakat is. Míg háziasított alfajának, a házi macskának rengeteg alak- és színváltozata van, a vad egyedek színe mindig szürkésbarna.
Hossza (farokkal együtt) 80–110 cm, súlya évszakonként és nemenként különböző, de általában 4–7 kg között van. A vadmacska különösen félénk, óvatos állat. Kerüli a településeket és az ember által bolygatott, háborított helyeket. Magányosan él, s az egyedek territóriumának nagysága főleg a táplálékmennyiségtől függ.
