A keleti sün, az ürge, a denevérek és a mogyorós pele után idén egy egészen különleges fajt választottak az Év Emlősének a Földművelésügyi Minisztérium Vadonleső programjának felelősei: ezúttal a hazánkban fokozottan védett földikutya fajcsoport érdemelte ki a címet. A korábban nyugati földikutyaként számon tartott egyetlen fajjal szemben, a tudomány mai állása szerint hazánkban három földikutya faj is él (egy negyedik faj, a szerémségi földikutya korábbi jelenlétét is feltételezik, de élő példány eddig még nem került elő). Ezek a fajok mind kárpát-medencei kialakulásúak és közel kétmillió éves múltra tekintenek vissza.
Mindhárom faj fokozottan védett hazánkban és egyenként is rendkívül ritkának számítanak. Az erdélyi (világállománya megközelítheti a 9 000 példányt, hazánkban ennek kb. 11-12%-a él) és a magyar földikutya (világállománya valamivel kevesebb mint 6 000 példányra tehető, melynek kb. 15%-a él nálunk) kicsit jobb helyzetben van, mert több állományuk is megtalálható az országban. Ezzel szemben a délvidéki földikutya világállománya óvatos becslések szerint is csak mintegy 600 példányt számlál, viszont ennek több mint 80%-a hazánkban él.
Ez utóbbi faj helyzete, az érdekükben végzett, hatékony beavatkozásoknak köszönhetően az elmúlt évben stabilizálódni látszott. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság ugyanis 2017-ben nagyjából 10 hektáros élőhely-bővítést hajtott végre, mely a közeli jövőben várhatón a határmenti állomány növekedéséhez járul majd hozzá. Továbbá egy biztonságos helyen, Öttömös térségében, a mentett állatokból létrehoztak egy teljesen új populációt is, mellyel a délvidéki földikutya egyedszáma szintén tovább erősödhet. Még ugyanebben az évben a földikutya-rezervátum létrejöttével együtt védetté nyilvánították a bajai állomány élőhelyét is.
A ritka és veszélyeztetett állatfajok mintapéldájaként sokszor bemutatott címerállatnál, az óriás pandánál is jóval ritkább emlősfajunk megmentéséért folytatott harcban ráadásul egy tavalyi felfedezés is további reményt ad. Albertirsa térségében ugyanis újabb példányok kerültek elő, melyeknek faji hovatartozásuk egyelőre még bizonytalan. Ezt genetikai vizsgálatokkal állapítják majd meg, így az sem zárható ki, hogy újabb délvidéki földikutya előfordulásra bukkantak. Az állomány méretének felmérése sem zárult még le, de az már most látható, hogy nem elhanyagolható az itt élő populáció sem. A földikutya kiválasztásával tehát az egész fajcsoportra hívják fel a figyelmet a Vadonleső Program szakemberei.