A medveállatkák (Tardigrada) közeli rokonságban állnak az ízeltlábúakkal, de több tulajdonságukban eltérnek. Testüket kemény kutikulapáncél fedi, melyet hidrosztatikus váz feszít ki. Ragadozó és növényevő fajokkal is találkozhatunk. Méretük 0,2 – 1,5 mm-ig terjed. Több mint 1000 fajuk ismert. Magyarországon kb. 100 faj él. A medveállatkákról az első feljegyzéseket J.A. Goeze készítette 1773-ban és „kis vízimedvéknek” nevezte el őket. A Tardigrada tudományos nevet Spallanzani adta neki 1776-ban, a név jelentése „lassan lépkedő”. Világszerte előfordulnak, a Himalája 6000 m-es csúcsai fölött, a tengerek 4000 m-nél is mélyebb területein éppúgy megtalálhatók, mint a sarkvidékeken vagy az Egyenlítő környékén. Leggyakoribb életterük a zuzmók és mohák alkotta életközösségek, de a világ bármely pontján fellelhetők, így homokdűnékben, mocsarakban, gleccserekben, kőfalakon, háztetőkön, óceáni üledékekben, hőforrásokban, radioaktív hőforrásokban, forró kénforrásokban, jég alatt, tengerben, és édesvízben is.
Hengeres, zömök testüket a fej és 4 törzsszelvény alkotja. A szelvényekhez 1-1 pár csonkláb tartozik, ezek végén 4-8 karom ül. A testüket borító kutikula kitint, mukopoliszacharidokat, fehérjéket és lipideket tartalmaz. Lehet sima felületű vagy mintázott, víz hatására könnyen megduzzad. Időről időre levedlik régi kutikulájukat. Keringési és légző szervrendszerük nincs. Többnyire növényi nedveket szívogatnak, de előfordulnak köztük baktériumokat zsákmányolók, és egyéb ragadozók is. A szájnyílásból kilökhető styletekkel szúrják föl a sejteket, ezek nedveit izmos garatjukkal szívják ki. A szuronyok valószínűleg az első szelvények karmaiból fejlődtek ki az evolúció során. A fajok többsége váltivarú, megtermékenyítésük belső, fejlődésük közvetlen (lárvaalak nincs). A hímek sokszor nem ismertek, gyakori a szűznemzés.
Hihetetlen túlélők, a Föld legellenállóképesebb élőlényei. Kedvezőtlen körülmények között anyagcseréjük leáll, és a kriptobiózis állapotába lépnek, cisztát képezhetnek. Testük víztartalmának 99%-át elveszíthetik ilyenkor, életműködéseik felfüggesztődnek, és ebben az alakban évekig, akár 100 évig is életképesek maradnak. Kriptobiózis során testüket viasszal vonják be, lábaikat behúzzák, és hordó alakot vesznek fel. Anyagcseréjük ilyenkor a normálisnak kevesebb, mint 0,01%-ára, oxigénigényük 6 századrészére, testük térfogata pedig 50%-ára csökken. Nedvességtartalmuknak 99%-át is elveszíthetik. Mivel szinte teljesen ki vannak száradva, így szervezetükben nem tudnak megtelepedni a vírusok, baktériumok és a különböző szövetkárosító gombák, mivel ezek csak nedves környezetben képesek életben maradni. A medveállatkák életműködései felfüggesztődnek. Ebben a formában akár 100 évig is életben maradhatnak élelem és víz nélkül. Ha újra nedvesség éri őket, néhány percen vagy néhány órán belül újra aktívvá válnak.
Néhány példa:
- Hőmérséklet: 151 °C-ra felhevítést percekig is elviselik, napokig túlélik a -200 °C-os fagyasztást, és pár percig -272 °C-on is bírják.
- Sugárzás: Raul M. May, a Párizsi Egyetem dolgozója mutatta be, hogy az állat egyes példányai túlélték az 570 000 rad Röntgen-sugárzást. (Az emberi szervezet 500 rad sugárzás hatására halálos sérüléseket szenved.)
- Nyomás: Rendkívül jól bírják a nagyon magas és a nagyon alacsony nyomást. A földi légköri nyomás 300-szorosát, a tenger legmélyebb pontján lévő nyomás 6-szorosát képesek elviselni. Vákuumban, vagyis légüres térben, teljes oxigénhiányban 7 hónapig is életben maradnak.
- Világűr: 2007. szeptemberében az Európai Űrhivatal a svéd Kristianstadti Egyetem vezetésével Kazahsztánból két fajhoz tartozó medveállatkát lőtt fel a világűrbe az orosz Foton M3-as űrszondán. A medveállatkák a kriptobiózis állapotában voltak. Az űrszonda 270 km magasan keringett a Föld körül 10 napig. Amikor visszajött, a kutatók vízbe helyezték a medveállatkákat, hogy feléledjenek. 68%-uk túlélte a szabad világűrbe való kibocsátást bármiféle védőfelszerelés nélkül, és utána még szaporodtak is.
A világűrben egyszerre kellett elviselniük a -270°C-ot, a légüres teret, a teljes oxigénhiányt, a kozmikus sugárzást, és a földi ultraibolya sugárzás 1000-szeresét. Az ultraibolya sugárzás sterilitást okoz, a DNS-t erősen roncsolja, de a medveállatkák még ennek ellenére is képesek voltak szaporodni. Valószínű, hogy ki tudják javítani a saját DNS-üket ért károsodást. A kísérlet előtt eddig csak bizonyos baktériumokról tudták, hogy életben maradnak a világűrben, de most kiderült, hogy bonyolultabb szervezet is képes erre.
