Először sikerült azonosítani egy állandóan jelen lévő életformát az Atacama-sivatag talajában – jelentették be a kutatók, akik szerint, ha az élet a Föld egyik legszárazabb sivatagában is képes fennmaradni, akkor jó esély van arra, hogy a Marson is jelen van, hasonló formában. A Washingtoni Állami Egyetemen dolgozó Dirk Schulze-Makuch által vezetett nemzetközi kutatócsoport a dél-amerikai sivatag legszárazabb részén végzett vizsgálatokat, ott, ahol évtizedek telnek el egyetlen esőcsepp nélkül – olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
A kutatókat régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy a szélsőségesen száraz – a Föld régiói közül a Mars felszínéhez leginkább hasonlító – területen talált mikroorganizmusok vajon állandó lakói-e sivatagnak vagy csupán haldokló élőlények, amelyeket az időjárási tényezők sodortak a vesztükbe.
Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közölt tanulmányukban Schulze-Makuch és kollégái arról számolnak be, hogy még a szuperszáraz Atacama-sivatag is élhető környezet lehet egyes mikrobák számára. Eredményeik szerint bizonyos baktériumok képesek megélni a sivatagi talajban úgy, hogy átalusszák a csapadékmentes évtizedeket, majd újból életre kelnek és szaporodnak, amikor esik az eső. Schulze-Makuch szerint a kutatásuk azt mutatja, hogy, ha az élet a Föld egyik legszárazabb területén is képes fennmaradni, akkor jó esély van rá, hogy a Marson is jelen van, hasonló formában.
A kutatók 2015-ben látogattak el először a Chile és Peru területén, az Andok és a Csendes-óceán között fekvő kavics- és homoksivatag kiszemelt területére. Legnagyobb szerencséjükre az ott tartózkodásuk idején ritka dolog történt: esett az eső. Az arrafelé szélsőségesen ritka időjárási jelenséget követően a kutatók robbanásszerű biológiai aktivitást figyeltek meg az Atacama talajában. Sterilizált eszközeikkel különböző mélységekből vettek mintákat, majd genomvizsgálatot hajtottak végre a mintákban szaporodó különböző mikroba-közösségek azonosítására. A kutatók több olyan őshonos mikroorganizmust is azonosítottak, amelyek teljesen alkalmazkodtak a zord körülményekhez.
Schulze-Makuch és csapata 2016-ban és 2017-ben is visszatértek a sivatagba, hogy folytassák a mintavételt, és megállapították, hogy a korábban azonosított mikroba-közösségek a talajnedvesség eltűnésével párhuzamosan fokozatosan “álomba szenderültek”.
“Más kutatók korábban is találtak már haldokló organizmusokat, vagy DNS-maradványokat a felszínhez közel, de ez az első alkalom, hogy sikerült azonosítani egy állandóan jelen lévő életformát az Atacama-sivatag talajában” – mondta a szakember, hozzátéve, hogy kutatótársaival úgy vélik, ezek a mikroba-közösségek évszázadokig, vagy akár évezredekig is képesek szunnyadó állapotban maradni ahhoz hasonló körülmények között, mint, amilyenek a Marson uralkodnak, majd eső hatására újjáéledni.
Noha a Föld egyik legszárazabb vidékén valóban zord körülmények uralkodnak, a Mars felszíne még ezeken is jócskán túltesz. A vörös bolygó felszíne szárazabb és fagyosabb az Atacama-sivatagnál, habár nem volt mindig ilyen. Évmilliárdokkal ezelőtt a Mars felszínét apró óceánok és tavak borították, talán az élet korai formáinak otthont adva. A kutatók szerint, ahogy a bolygó kiszáradt és lehűlt, ezek az organizmusok ugyan olyan stratégiákkal alkalmazkodhattak a megváltozott környezetükhöz, mint az Atacama-sivatagban talált mikrobák.
“Tudjuk, hogy fagyott víz van a marsi talajban és a közelmúltbeli kutatások is azt sugallják, hogy éjszakai hóesések és egyéb csapadékkal járó jelenségek zajlanak a felszín közelében” – mondta Schulze-Makuch. Hozzátette: “ha valaha is volt élet a Marson, a kutatásunk azt sugallja, hogy menedékre lelhetett a mára szélsőségesen szárazzá vált felszín alatt”. A szakemberek idén márciusban folytatják a kutatásukat a sivatagban és a terveik között szerepel, hogy az élet jelei után kutatnak az antarktiszi Don Juan-tóban is, amelynek olyan magas a sótartalma, hogy soha nem fagy be.
Phys.org, WSU, MTI
