Magassága kétharmadát elveszítette a cunamit okozó indonéz vulkán

Magassága kétharmadát elveszítette a kitörésével cunamit okozó Anak Krakatau indonéz vulkán. A december 22-én történt természeti katasztrófa több száz halálos áldozatot követelt. Az Anak Karakatau kráterének egy része a kitörés után összeomlott és az óceánba csúszott, ez okozott szökőárt.

Az indonéz vulkanológiai hatóság közleménye szerint a vulkán magassága kétharmadát veszítette el: korábban 338 méter magas volt, mostanra viszont csak 110 méteres. A becslések szerint 150-180 millió köbméter anyagot veszíthetett, amikor nagy tömegű szikla és por csúszott bele lassan az óceánba a kitöréssorozat hatására.

“Az Anak Krakatau sokkal alacsonyabb, általában látható volt a csúcsa a megfigyelőállásokból, most azonban már nem” – mondta el egy helyi szakértő, Wawan Irawan.

Az Anak Krakatau 2008-ban (Forrás: flydime/flickr/Wikimedia Commons)

Krakatau szigetét 1883-ban a valaha feljegyzett legnagyobb vulkánkitörés gyakorlatilag megsemmisítette. A pusztító detonáció ereje négyszer nagyobb volt, mint a valaha felrobbantott legerősebb nukleáris fegyver. Legalább 36 ezer ember halálát okozta. A sziget helyén évtizedekkel később 1928 körül emelkedett ki a tengerből az Anak Krakatau, amely helyi nyelven azt jelenti: Krakatau gyermeke.

Indonéziában gyakoriak a természeti katasztrófák, tavaly 2564 különböző jellegű katasztrófában több mint 3 ezer ember halt meg, és több mint 10 millióan vesztették el otthonukat.

A 17 ezer szigetből álló Indonézia három nagy tektonikai lemez találkozásánál, a csendes-óceáni Tűzgyűrűben fekszik, ahol gyakoriak a földrengések és a vulkánkitörések. Összesen 127 aktív vulkán van az országban.

Forrás: ESA/Alexander Gerst, CC BY-SA 3.0 IGO
Forrás:NASA/Wikimedia Commons


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!