A csúcsig vezető út általában nem egyszerű, de vannak olyan sportolók, akikre ez kifejezetten igaz. Nézzünk olyan labdarúgókat, akik a mélyszegénységből kitörve végül világklasszisokká váltak.
Angel Di María
A PSG argentin klasszisa Lionel Messihez hasonlóan Rosárióban született, ám neki sokkal viszontagságosabb gyermekévek jutottak. Di María szüleivel és két húgával élt egy fedél alatt rendkívül szegény körülmények között, a családnak szinte semmije nem volt, a játékos gyermekkora leginkább arról szólt, hogy legyen elég ennivaló és meglegyenek az alapvető életszükségletek.
Angel egyetlen szórakozását a foci jelentett, és naphosszat rúgta a labdát a környékbeli gyerekekkel. Mindeközben a szülei egy széntelepen dolgoztak, ahol borzalmasak voltak a körülmények. 10 éves korában már Di María is elkezdett dolgozni a telepen, feladata a szénkiszállítása volt, ami komoly fizikai megerőltetéssel járt, ekkor már a helyi klub a Rosário Central igazolt játékosa volt. A futball által Di María és a családja ki tudott törni a szegénységből. 2005-ben 17 évesen debütál a Rosário felnőttcsapatában, ahol gyorsan alapemberré vált, akárcsak az argentin u-20-as válogatottban, amely a vezérletével 2007-ben világbajnoki címet nyert.
Ezen a tornán hívta fel magára az európai topklubok figyelmét, melyek közül a portugál Benfica szerezte meg, mintegy 8 millió euróért. Di María ahogy aláírta a szerződését, az első dolga az volt, hogy vett egy új házat a családjának. Portugáliát végül 2010-ben hagyta ott a Real Madrid kedvéért, amely 33 millió eurót fizetett érte a Bet365 adatai alapján.
A játékos 3 évet töltött Madridban, ahol szinte minden megnyert a királyiakkal, spanyol bajnok és Bajnokok Ligája győztes lett, a spanyol kupát pedig kétszer nyerte meg. 2014-ben, akkor brit átigazolási rekordnak számító 75 millió euróért a Manchester Unitedbe igazolt, ahol nem töltött el sok időt. A szezon végén 63 millió euró ellenében a PSG csapatába igazolt, amelyet azóta is erősít. Di María az argentin válogatottban is alapembernek számít, 102-szer ölthette magára a címeres mezt.
Luis Suárez
Az FC Barcelona uruguayi támadója elég lehetetlen körülmények között nőtt fel. A játékos egy nagyon szegény 7 gyermekes családban látta meg a napvilágot, 7 évesen a családja a jobb életkörülmények reményében Montevideóba költözött, de számításaik nem jöttek be. Az édesapa elhagyta a családot, úgyhogy a kis Suárezt és 6 testvérét egyedül az édesanyjuknak kellett felnevelnie. Annyira nehéz volt a helyzetük, hogy néha ételre sem futotta, így Suáreznek utcaseprő munkát kellett vállalnia, hogy némi pénzhez jussanak.
A mélyszegénységből végül ő is a labdarúgás segítségével tudott kitörni. Hazájában a Nacional Montevideo csapatában kezdett el futballozni és 18 évesen már bemutatkozhatott a felnőttek között, az 1xbet információi alapján. A következő idényt már Európában kezdte meg, miután a holland FC Groningen együttese 800 euróért leigazolta őt. Suárez az első idényében 15 gólt lőtt, így nem kellett sokat várni, hogy az egyik legnagyobb holland klub leigazolja.
Az Ajaxban ontotta a gólokat a támadó, 4 év alatt 111 találatot ért el, így már csak idő kérdése volt, hogy mikor viszi el valamelyik európai élklub. 2011-ben a Liverpool vitte el végül 26,5 millió euróért. Suárez a vörösöknél eltöltött 3 és fél év alatt végleg világklasszissá nőtte ki magát. Jelenlegi csapata az FC Barcelona végül 2014-ben igazolta le a csatárt, a katalánok akkor klubrekordnak számító 82 millió eurót fizettek érte, ahol mindent megnyert azóta. Emellett az uruguayi válogatottban is komoly szerepe van, és a neki van a legtöbb gólja a nemzeti csapatban.
Szerző: Foci magazin