A Bitcoinhoz vagy az Ethereumhoz hasonló kriptopénzek egy blokkláncnak nevezett, szabadon hozzáférhető és decentralizált rendszeren futnak. Az, hogy ez a blokklánc hogyan működik, egy protokoll írja le, a hálózat fenntartóinak pedig eszerint a protokoll szerint kell eljárniuk, ha megfelelően és hitelesen működő rendszert szeretnének üzemeltetni.
A blokklánc egymáshoz időrendi sorrendben fűzött blokkokból áll. Az aktuális blokk hitelesnek tekinthető, ha megfelel az éppen érvényben lévő protokoll feltételeinek. Amikor azonban a felhasználók vagy a fejlesztők úgy döntenek, hogy a meglévő „recept” már nem elég, esetleg elavult, fejlesztést eszközölhetnek ki a hálózat működésében.
Ezek lehetnek kis, funkcionalitásbeli változtatások – ebben az esetben beszélünk ún. soft forkról –, illetve olyan fejlesztések is, amelyek a lánc valódi kettéválásához, vagyis hard forkhoz vezetnek.
A hard fork egy olyan esemény, amely a múltbéli blokkokat és tranzakciókat vagy hitelessé vagy hiteltelenné teszi, és megköveteli a feltételeivel egyetértő csomópont-üzemeltetőktől, hogy az ő változatára frissítsék a szoftvereiket.
Ha röviden szeretnénk fogalmazni, akkor a hard fork egy olyan lánckettéváláshoz vezet, amelynek következtében a blokklánc új változata már nem lesz kompatibilis a blokklánc régi változatával.
Hogyan működik a blokklánc?
A hard fork mélyebb megértéséhez elengedhetetlen az, hogy átlássuk, hogyan működik a mögöttes technológia. Ahogy korábban említettük, a blokklánc egy olyan adattárolási eljárás, amely az információkat tartalmazó blokkokat kronológiai sorrendben tárolja.
A múltbéli tranzakciókról szóló adatokat kriptográfiailag titkosítják, így biztosítva a felhasználók adatvédelmét, illetve a későbbi megváltoztathatatlanságot.
A blokklánc fölött egyetlen központosított entitás sem rendelkezik irányítással. Ehelyett a hálózat résztvevői gondoskodnak az adatok megfelelő tárolásáról, akik közös megegyezés alapján döntik el, hogy egy adott tranzakció hiteles-e vagy sem.
Ha a blokklánc szétágazik
Amennyiben minden a tervek szerint halad, a blokkok a blokkláncon belül egyesével követik egymást. A Bitcoin például úgy van kitalálva, hogy a bányászoknak nagyjából tízpercenként sikerül egy-egy új blokkot hozzáadniuk a lánchoz.
Magát a forkot – ami angolul egyébként villát jelent – többféleképpen definiálhatjuk. Alapvetően akkor beszélünk róla, amikor egy protokollváltoztatásnak köszönhetően a blokklánc két- vagy többfelé ágazik szét.
A forkokat többféleképpen csoportosíthatjuk. Elsősorban ismerünk hard forkokat – ezek rejtik magukban a gyökeres változtatásokat –, illetve soft forkokat – amelyek csak kisebb frissítést jelentenek.
A létrejövő láncok élettartama szerint megkülönböztetünk átmeneti és permanens forkokat. Ráadásul olyan helyzet is előállhat, hogy az elágazás nem a közösség szándékából, hanem teljesen véletlenül jelenik meg.
Az átmeneti forkok általában amiatt lesznek tiszavirág-életűek, mivel nem képesek elérni a megfelelő konszenzust ahhoz, hogy a létrejött láncot valóban fenn tudják tartani.
Véletlen forkok akkor keletkeznek, amikor két bányász egymástól függetlenül ugyanabban az időben fűz blokkot a blokklánchoz. Ebben az esetben mindkét láncon folytatódik a „verseny”, és az a lánc kerül ki győztesen a szituációból, amelyik végül hosszabb lesz. A rövidebb lánc blokkjait azután a hálózat elutasítja, ezeket nevezzük árva blokkoknak.
A hard fork
Ha megváltoztatjuk azokat a szabályokat, amelyek a blokkok blokkláncra fűzésének módját írják le, már nem tudunk a múltbéli blokkokra hiteles adathalmazként tekinteni. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy az e tekintetben „elavulttá” vált blokkláncot egy másik váltsa fel.
Hogy példán keresztül szemléltessük: tegyük fel, hogy egy fejlesztő a blokkok méretét 1 MB-ról 2 MB-ra szeretné növelni. Megteheti mindezt, ha megírja az ehhez szükséges protokollt, és sikerül maga mögé elég csomópontkezelőt toboroznia a változás végrehajtásához.
Ha azonban a társaság fele továbbra is ragaszkodik az 1 MB-os blokkmérethez, nem feltétlenül kell frissíteniük a szoftvereiket, ők folytathatják az 1 MB-os blokkokból álló blokkláncot, az új csapat pedig az elágazás után már 2 MB-os blokkokkal fog dolgozni.
A frissítés életbe lépésétől ők már egy külön láncon léteznek, az azt megelőző történetük azonban azonos.
Ebből kifolyólag azok, akik rendelkeznek tranzakciókkal – vagyis akár elkölthető coinokkal – a régi láncon, a hard fork után az újonnan létrejövő blokkláncon is rendelkezni fognak azokkal, kvázi megduplázzák a vagyonukat.
Ha a régi szoftvert használók úgy döntenek, hogy áttérnek a fejlettebb blokkláncra, minden lehetőségük megvan rá. Ebben az esetben fennáll annak az esélye, hogy a régi blokklánc a fenntartók hiányában megszűnik.
A hard forkok kezdeményezésénél mindig nagyon körültekintően kell eljárni, hiszen jelentős biztonsági kockázatot rejthetnek magukban. Maga a tény, hogy az üzemeltetők nagy része elhagy egy hálózatot, kitűnő táptalajául szolgál akár egy 51%-os támadásnak is.
Ha hasznosnak találtad a cikket és érdeklődsz a kriptovaluták és a blokklánc technológia iránt, csatlakozz platformunkhoz, melyen számos hasonló cikket olvashatsz!
