A vízalatti mocsári cipruserdő óceáni üledékek alá temetődött, és több mint 50 ezer éven át védve volt az oxigénmentes környezetben. Ám a hatalmas erejű Katrina hurrikán 2005-ben lemosta a lerakódásokat. Így tárult fel az évezredekkel ezelőtt zöldellő mocsári cipruserdő, aminek a maradványait ma is láthatjuk. Az erdő Mobile városától (Alabama) néhány kilométerre fekszik, 18 mélyen a vízfelszín alatt, kiterjedése 1,3 km2. Az üledék olyannyira megőrizte a fák épségét, hogy még mindig érezni rajtuk a friss ciprus illatát. Éppen időben mosta le róla a vihar a lerakódást, mivel a fákra költözött tengeri fúrószervezetek (pl. kődatolya, marószivacsok) pár éven belül elpusztították volna őket.
Egy helyi halász volt az első, aki csónakjáról letekintve hirtelen halak tömegét látta nyüzsögni a vízben. Olyan volt mintha egy sejtelmes tenger alatti világ alakult volna ki egy területen. Elmesélte élményét egy búvárüzlet tulajdonosának, aki mindenképp szerette volna megnézni az érdekes helyszínt. Miután lemerült egy farengetegre bukkant a tenger mélyén. Mivel a búvárok olykor tévesen ítélik meg víz alatti felfedezéseik jelentőségét, a búvárüzlet tulajdonosa több évig hallgatott a tenger mélyén látottakról. 2012-ben viszont elmesélte Ben Raines-nek (Weeks Bay Foundation ügyvezető igazgatója), hogy mit talált a tengerben, aki úgy döntött, hogy expedíciót szervez a rejtély feltárására. Raines megerősítette az eddigi feltevéseket, és feltárta a cipruserdőt.
Ha az ősi fákat alapos vizsgálatnak vetjük alá, többet megtudhatunk a Föld több ezer évvel ezelőtti klímájáról, ezért egy kutatócsoport állt össze, amely elvégezte annak a mintának az elemzését, amelyet Raines gyűjtött a fákról. Szénizotópos kormeghatározással megállapították, hogy a fák kb. 52000 évesek lehetnek. Az évgyűrűk vizsgálata feltárhatja a legutolsó jégkorszak éghajlati sajátosságait a Mexikói öböl területén. Abban az időben a tengerszint még sokkal alacsonyabb volt, mint ma, ezért lehettek még abban az időben szárazföldön ezek a fák.
