17000 tonnás felüljárót forgattak a helyére Kínában

Előrelátó kínai mérnökök, hogy ne zavarják meg a Wuhang városán áthaladó fontos gyorsvasút forgalmát, a pálya mellett megépített 17 000 tonnás hídelemet egyszerűen beforgatták a helyére. A szakembereknek 90 perc kellett ahhoz, hogy a 106 fokos beforgatást elvégezzék a 15 méter magas tengelyen. Ez volt az első eset Kínában, hogy ilyen módszerrel építette...

Ahol az Internet lakik – a Google többmillió számítógépből álló óriási szerverparkjai

A Google  éveken keresztül titkolózott a szervertermeivel kapcsolatosan. Még a szerverparkok földrajzi elhelyezkedéséről sem beszélt a cég, a kiszolgáló gépek technikai részleteiről pedig főleg. 2012-ben azonban ritka bepillantást engedett a szerverparkjaiba, ahonnan az összes szolgáltatása mögött álló szerverek üzemelnek.  A szerverparkokat és az ott d...

Nem engedték be Dubaiba a 450 piercinget viselő német férfit

Nem engedték be Dubaiba a Guinness Rekordok Könyvében is szereplő Rolf Buchholzot. A férfi azzal került be a Rekordok könyvébe, hogy összesen 453 piercinget visel a testén, többségét az arcán. Ezen felül ki vannak tágítva a fülcimpái, szarvak vannak beültetve a homlokán a bőre alá, illetve mágnesek az ujjbegyeibe, és számtalan tetoválás borítja a testét...

Élet a vadonban – a természetbe visszavonult emberek élete

Danila Tkachenko (1989, Moszkva) orosz fotós Oroszország és Ukrajna erdeiben, magányosan élő emberekről készítette az „Escape” vagyis a Menekülés nevet viselő fotósorozatát. Ezek az emberek ugyanis maguk mögött hagyták korábbi életüket és a civilizációtól távol, a természetbe menekülve kezdtek új életet. Mint írja, a legtöbb ember a világon a társadalmi...

Minden vasárnap az utcákat járja egy fodrász, hogy levágja a hajléktalanok haját

Mark Bustos, New York-ban élő fodrász minden vasárnap (az egyetlen nap amikor nem dolgozik) az utcákat járja, hogy levágja és megigazítsa a városban élő hajléktalanok és a rászorulók haját, természetesen ingyen. Az utcán élők nagyon hálásak neki, amiért törődik velük. A fiatal fodrásznak akkor jött az ötlete, amikor 2012-ben a Fülöp-szigetekre látogatot...

Kutyák és macskák a bútorok fogságában

A kutyák és macskák bárhol képesek elaludni vagy lepihenni, ráadásul olykor a legszűkebb, legleheteltebb helyekre is megpróbálják bepréselni magukat, ezért néha igen vicces pozíciókban kötnek ki. Sokszor igazi kihívást jelentenek a kedvenceknek a lakás berendezései. Előfordul, hogy a bútorok fogságába esnek vagy egészen elképesztő pózokba kerülnek, a ga...