A természet néha meglepő dolgokat képes produkálni, főleg ha állatokról van szó. Most a sokszínű állatvilág különleges, furcsa kinézetű szereplőiből láthatunk néhányat.
Tibeti róka
A tibeti róka (Vulpes ferrilata) a Tibeti- és Ladakhi-fennsíkon endemikus rókafaj. A többi rókához képest kisebb és tömzsibb felépítésű, bundája a hideg időjáráshoz alkalmazkodva sűrű és puha, orra rövid, farka hosszú szőrű, fülei rövidek.
Hosszúfülű ugróegér
A hosszúfülű ugróegér (Euchoreutes naso) Mongólia és Kína sivatagjaiban honos állat. Apró, rovarevő, éjszakai életmódú élőlény.
Kancsil
A kancsilfélék (Tragulidae) a párosujjú patások rendjének egy családja. Mintegy 3 nem és 10 ma élő faj tartozik a családba. A kancsilfélék kis testű, titokzatos állatok, amelyeket Afrikában, Indiában, Srí Lankában és Délkelet-Ázsiában találhatunk meg. Az állatoknak nincs szarvuk vagy agancsuk, de a felső állcsontjából két megnagyobbodott szemfog nő ki. A hímeknek ezek a fegyvereik, a száj mindkét oldalán kilátszanak. A kancsilféléknek rövid, vékony lábaik vannak, így nem gyors futók, de biztonságban tudnak mozogni a sűrű aljnövényzetben. A legnagyobb képviselőjük az afrikai kancsil, amely körülbelül 80 centiméter hosszú és 10 kilogramm súlyú.
Pandahangya
Több mint 3000 olyan fajjal büszkélkedik a Mutillidae darázs család, amiknek szárnyatlan nőstényei a szőrös hangyákra hasonlítanak. A pandahangya néven emlegetett élőlény tehát valójában egy szárnyatlan darázs, amely Chile-ben őshonos és az igazán fájdalmas szúrásukról ismertek.
Atretochoana eiselti
A vízi gilisztagőtefélékhez tartozó, szem nélküli állatot latinul Atretochoana eiselti-nek hívják. Akár egyméteresre is megnő. A fajnak korábban mindössze néhán példánya került elő, így alig tudnak róla valamit (nagyobb csoportjuk most sem ismert). Valószínűleg vízben él. Hátán húsos uszony fut végig, és jellegzetes, lapos feje nagy szája van.
A hondurasi fehér-denevér
A hondurasi fehér-denevér (Ectophylla alba) egy hófehér bőrű denevér sárga orral és fülekkel. A hondurasi fehér-denevér apró, csak 3,7-4,7 cm hosszú. A Heliconia fa leveleiből sátrat épít, hogy óvja lakhelyét a trópusi felhőszakadásoktól. Megtalálható Honduras, Nicaragua, Costa Rica és Nyugat- Panama tengerszint feletti 700 méteres magasságban.
Papucscsőrű gólya
A papucscsőrű madár vagy papucscsőrű gólya (Balaeniceps rex) füves mocsarak, papirusz mocsarak lakója. A felső-Nílus, Kongó és Zimbabwe területe az élettere. Egyiptomban is élt, de a mocsarak megritkulásával kiszorult az országból. A madár állománya egész Afrikában mindössze 1500 példányból áll. A papucscsőrű madár hossza átlagosan 120 centiméter, szárnyfesztávolsága legfeljebb 2 méter és magassága körülbelül 115 centiméter. Galambszürke tollazata van. Fején vastag tollbóbita található, ha a madár izgatott, ezt felborzolja. Kampós végű, hatalmas csőre teszi igazán különlegessé ezt a meglehetősen ritka madarat. Hosszú lábával jól tud a vízben gázolni; gyakran egy lábon állva türelmesen vár a zsákmányára. Kelepelése a gólyákra emlékeztet, noha közelebbi rokonságban áll a pelikánokkal.
Csodás laposfarkúgekkó
Madagaszkár területén honos, a buja erdőkben él. A csodás laposfarkúgekkó egy 7-15 cm hosszú laposfarkúgekkófaj. Színével jól el tud rejtőzni a fatörzsön és a leveleknél, képes változtatni a színét. Táplálékát tücskök, molyok képezik. A hímek területvédőek.
Dzseládapávián
A dzseládapávián röviden dzseláda vagy barna pávián (Theropithecus gelada) a cerkóffélék családjába tartozó faj. Átmenetet jelent a páviánok és a mangábék között, mindkét csoportra hasonlít, de vannak nagyon jellegzetes egyedi tulajdonságai is. Ezt az egyik legkülönösebb majomfélét viszonylag későn, 1835-ben fedezték fel. Kizárólag Etiópia és Eritrea magasföldi füves szavannáin él, többségük a Simien Nemzeti Parkban (Gich és Sankaber). Éjszakára alvósziklákat keresnek fel, ahonnan reggelente leereszkednek és felkeresik a közeli füves területeket. A dzseláda-populációk többsége 2–5000 méteres magasságon él, és az ottani szélsőséges éghajlathoz alkalmazkodott. Barna szőrzete van, mellkasán mindkét nemnél csupasz, feltűnő, háromszög alakú folt van. Ennek színe a domináns hímnél élénkvörös, a nőstényeknél pedig az ivarzási időben válik élénk vörössé. A hímeknek hosszú szőrgallérja van.
Üvegbéka
Ezek a békák Közép- és Dél-Amerikában élnek. A kis kétéltűek különlegessége, hogy bár testük felső része élénkzöld színű, a hasukon azonban áttetsző a bőrük, így láthatóak a belső szerveik.
Arany piszeorrú majom
Az arany piszeorrú majom Kína középső és délnyugati vidékének erdeiben honos. Falakó majom, a hóhatárig terjedő hegyvidéki erdőségek bambusz ligeteinek lakója. Bundáját sűrű, puha szőrzet alkotja. Az arany piszeorrú majom szőre akár 18 cm hosszúra is megnő. Feje búbja és farka sötét színű, testének többi része aranyvörös színben pompázik. Az élőhelyének elvesztése fenyegeti. Az IUCN vörös listáján a végveszélyben lévő kategóriában szerepel.
Zsiráfnyakú gazella
A zsiráfnyakú gazella vagy gerenuk Kelet-Afrika északi részének száraz és félszáraz bozótosainak, tövises bokrokkal benőtt területeinek lakója, legfeljebb 1200 méteres tengerszint feletti magasságig fordul elő. Dzsibuti déli részétől Etiópián és Szomálián át Kenyáig és Tanzániáig húzódik előfordulási területe. A gerenukok rendkívül kecses testfelépítésű állatok: nyakuk különösen vékony és hosszú – innen a zsiráfgazella elnevezés – de lábaik és testük is karcsú és nyúlánk.
Sörényes farkas
A sörényes farkas vagy guara Dél-Amerikában, Brazília, Bolívia, Paraguay és Argentína területén honos. Uruguayban valószínűleg már kihalt. A füves, bokros pusztaságok, erdőszélek és a mocsárvidéki partszakaszok lakója. Vörös szőre, hosszúkás orra és nagy fülei vannak. Hosszú lábaival nagy távolságokat képes megtenni élénk iramban. Érdekessége, hogy az azonos oldalon lévő lábait emeli egyszerre, meglehetősen szögletes mozgással, ezért járása a többi kutyaféléhez képest furcsának tűnik.
Kis páncélos egér
A kis páncélos egér (Chlamyphorus truncatus) vagy pichiciego az övesállatok családjába tartozó faj. Nemének egyetlen faja. A kis páncélos egér Argentína endemikus állata. Csakis ez ország középső részén fordul elő. Az övesállatok közül a kis páncélos egér a legkisebb méretű. Fej-testhossza csak 9-11,5 centiméter hosszú, farka igen rövid. Páncéljának színezete világos vörös vagy rózsaszín, hasi része sárgás vagy piszkosfehér. Habár éjszaka kijön a felszínre, a kis páncélos egér életének legnagyobb részét a földalatti járataiban tölti. Ha megijesztik, másodpercek alatt beássa magát a földbe.
Indiai leffentyűsteknős
Az indiai leffentyűsteknős Banglades, India, Mianmar, Nepál, Pakisztán és Srí Lanka területén elterjedt. Csatornákban, rizsföldeken, de mindenekelőtt lassú folyókban él. A hátpáncélja és a bőre szürkészöld, sárga pöttyökkel díszítve. A páncélja lágy, bőrszerű.
Nagy mara
A nagy mara (Dolichotis patagonum) egy gyors, nyúlra és apró szarvasra egyaránt emlékeztető dél-amerikai rágcsáló, a törpe mara mellett nemének egyetlen képviselője. A vízidisznó és a hódok után a nagy mara a legtermetesebb rágcsálófaj a világon. A faj Argentína középső és déli vidékein él.
Hólyagos fóka
A fókafélék családjába tartozó hólyagos fóka (Cystophora cristata) magyar és latin nevét egyaránt arról a furcsa hólyagról kapta, amit a hímek szoktak fújni az orrukból. Az Atlanti-óceán északi részén él; szaporodási időszakban főleg három térségben: a Jan Mayen-sziget körül, Labrador és a Szent Lőrinc-öböl vidékén. Nyáron a Grönland és Izland közötti Dánia-szorosban, valamint Grönland északkeleti partjainál gyűlnek össze vedleni; az év többi részében nagy területeket járnak be: gyakoriak Grönland és a Spitzbergák körül, de láttak már hólyagos fókát Portugáliában, Floridában és a Jenyiszej torkolatvidékén is. Nagy termetű faj: a hímek 2,5–2,7 m hosszúra és 200–400 kg-osra nőnek meg, a nőstények elérik a 2–2,2 métert és a 145–300 kilót. A borjak 1 m körüli hosszal, 20–30 kilósan születnek. A felnőtt állatok alapszíne ezüstös, szabálytalan alakú sötét foltokkal, fejük és uszonyaik feketék. A fiatal borjak háta kékesszürke, a hasuk fehéres.
Legsajátosabb testrészük a hím fókák orrüregéhez csatlakozó, fekete bőrzsák. Amikor a fóka ingerült, ezt futball-labda méretű hólyaggá fújja fel. Ha a potenciális ellenfelet ez sem riasztja el, akkor a fóka egy másik, vörös hólyagot fúj az orrnyálkahártyájából. A hólyagokat a víz alatt is fel tudják fújni, és azok alakját is képesek változtatni.
Gangeszi gaviál
A gaviálnak két populációja létezik: egyik Pakisztánban, az Indus folyó-rendszerében, a másik Indiában, Bangladesben és Mianmarban, a Mahanadi, a Gangesz, a Brahmaputra, a Kaladan és az Irrawaddy folyókban. A gaviál állományai az összehangolt védelmi és tenyésztési programoknak köszönhetően újra növekedésnek indultak, de még mindig veszélyeztetettnek tekintik a fajt. A hím akár 6,25 méter hosszú és 970 kilogramm súlyú is lehet, míg a nőstény körülbelül 4 méter.
Bőre nagyon kemény, páncélozott. A többi krokodillal ellentétben nem tudja felemelni a földről hatalmas testét és farkát, ezért csak lassan cammog előre. Úszóhártyás lába kiválóan megfelel az úszáshoz és a fészekásáshoz. Pofája, páncélos hüllő létére nagyon keskeny, több mint 100 fogat rejt, amelyek egymásba akadnak, ha az állat becsukja az állkapcsát. A hímeknél az orr hegyén, kiálló szövetdomborulat alakul ki, amelynek pontos szerepét nem ismerjük. Talán a párzási időszakban kiadott hívójeleket erősíti fel.
Maláj repülőmaki
A maláj repülőmaki többek közt Kambodzsa, Indonézia, Laosz, Malajzia, Mianmar, Szingapúr, Thaiföld és Vietnam dzsungeleiben is megtalálható. A maláj repülőmaki lábai között bőrhártya van, ami a sikló repülést szolgálja. Szőre barnás, vöröses szürke. Testhossza 33–42 cm, ebből a farok 17,5–27 cm. Testtömege 0,9–2 kg.
Skarlátarcú majom
A skarlátarcú majom a sátánmajomformák (Pitheciinae) alcsaládjához tartozó faj. Elterjedési területe az Amazonas-medence viszonylag kis területére korlátozódik: a brazíliai Japura folyótól a perui Rio Huallagáig, nyugati irányban az Andok előhegységéig terjed. A skalátarcú majomnak négy elismert alfaja van. Arca csupasz hússzínű, illetve élénkvörös.
