A dániai Aarhusi Egyetemen dolgozó Simone Videsen és kollégái nyolc bálnabébit és két anyaállatot követtek nyomon, hogy többet megtudjanak a hosszúszárnyú bálnák – vagy púpos bálnák – életének első néhány hónapjáról. A szakemberek speciális hang- és mozgásérzékelőket használtak, amelyeket tapadókorongokkal erősítettek az állatok bőrére a nyugat-ausztráliai partok közelében. A kutatóknak most először sikerült ilyen módszerrel rögzíteniük az anyák és borjaik közötti párbeszédet.
“Nagyon meglepődtünk, mivel a hosszúszárnyú bálnák előszeretettel éneklik hosszú dalaikat” – mondta Videsen a BBC-nek. “Az anyaállat és borja közötti kommunikációt megfigyelve azonban azt tapasztaltuk, hogy gyakran teljesen csendben vannak, vagy csupán nagyon gyenge jeleket bocsátanak ki” – tette hozzá a szakember. A kutatók úgy vélik, hogy az anyaállat és a borja azért kommunikál ilyen halkan egymással, hogy ne vonzzák magukhoz a zsákmányra vadászó gyilkos bálnákat vagy a társat kereső hím hosszúszárnyú bálnákat.
A hosszúszárnyú bálna a hideg és sarki tengerek lakója, télen szubtrópusi és trópusi vizekre költözik. Az állatok évente vándorolnak a táplálkozási helyekről a szaporodási helyekre és vissza. A bálnaborjaknak muszáj közel maradniuk az anyjukhoz, hogy megfelelő mennyiségű táplálékhoz jutva elég nagyra nőjenek, mielőtt közösen útnak indulnak a több ezer mérföldre lévő, táplálékban gazdag területekre.
Videsen szerint a kutatásuk egyebek között rávilágított, hogy a suttogás miatt az anyák és a borjak nagyon érzékenyek lehetnek a hajók zajára. A Functional Ecology című folyóiratban közölt eredmények segíthetik a bálnák természetes élőhelyeinek megóvására irányuló erőfeszítéseket.
