Százmillió évvel ezelőtti udvarlási jelenetet őrzött meg a jelenkornak egy burmai borostyánkő, amelynek szerencsétlenül járt lakóira, három kis szitakötő hímre, épp a kiszemelt nőstény kegyeiért való küzdelem közepette cseppent rá a gyanta. A leleten jól látszik, ahogy a rovarok a megnagyobbodott lábszáraikat lóbálva igyekeznek magukhoz vonzani a nőstényt.
A mianmari Hukaung-völgyből származó közép-krétakori fosszília az első, amely információkkal szolgál a kutatóknak az ősi kis szitakötők összetett udvarlási szertartásáról. Ennek oka, hogy rendkívül ritkán találni ilyen fosszíliákat, mivel a rovarok lágy teste nagyon ritkán marad fenn megkövesedett formában. A kis szitakötők az egyik legősibb rovarrend, a szitakötők (Odonata) három alrendjének egyike. A Kínai Tudományos Akadémia alá tartozó Nancsing Geológiai és Paleontológiai Intézet munkatársai szerint a szitakötő hímeknek mindig meg kell győzniük a nőstényeket. “Az udvarlási, párzási és utódgondozási szokások többségét nem lehet megőrizni, a fosszilis adatok pedig gyérek és félreérthetőek” – tették hozzá a szakemberek.
A szakemberek szerint a rovar megnagyobbodott lábszára (tibia) egyrészt a nőstények figyelmének felkeltését, másrészt a többi udvarló elhárítását szolgálta. Ezen kívül szerepe lehetett az udvarlási szertartásban is. A modern kis szitakötőknek hasonló, de kevésbé látványos a lábszára. A kutatók rámutattak arra is, hogy a leletben talált kis szitakötő hátsó lábának közepén lévő szemalakú folt hasonlít a mai lepkéken láthatóakhoz, és talán a ragadozók elijesztését vagy a nőstények elcsábítását szolgálta.
